Tárgyalna a kormány az Opel magyarországi kapacitásainak fenntartásáról - a nap hírei

InfoRádió
2017. március 14. 22:20
A hónap második felében kezdi meg tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács. Tagadta személyes felelősségét a 4-es metró beruházása ügyében Medgyessy Péter volt kormányfő.

Tárgyalásokat kezdeményez a magyar kormány az Opellel és annak új tulajdonosával, hogy fennmaradjanak és tovább bővüljenek az autógyártó magyarországi kapacitásai - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az Opel németországi központjában folytatott megbeszélés után elmondta: a felvásárláskor az új francia tulajdonos jelezte, hogy minden, a régi tulajdonos által aláírt megállapodást fenntart.

A hónap második felében kezdi meg tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a következő évek egyik legfontosabb feladatának nevezte az ország versenyképességének erősítését, benne az állami szolgáltatások javítását. Hozzátette: a közeljövőben átalakítja a kormány a közfoglalkoztatotti rendszert azért, hogy már a következő félévben mintegy 50 ezerrel csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma.

Jóváhagyta a jegybank monetáris tanácsába jelölt két szakember személyét az országgyűlés gazdasági bizottsága. A meghallgatáson Parragh Bianka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa elmondta: a monetáris tanács tagjaként szem előtt tartaná egyebek mellett a fenntartható gazdasági növekedés, a nemzetgazdasági érdekek és a versenyképesség monetáris politikai eszközökkel való támogatását. Kocziszky György, aki jelenleg is tagja az MNB döntéshozó testületének, hangsúlyozta: beigazolódott, hogy a lazább monetáris politika lehetőséget ad az egyensúlyi állapot megteremtésére. A monetáris tanács tagjait a parlament választja meg.

Tagadta személyes felelősségét a 4-es metró beruházása ügyében feltárt szabálytalanságokkal kapcsolatban Medgyessy Péter. A volt kormányfő az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán azt mondta: a metrópályázat és az azzal kapcsolatos döntések 2005 áprilisa és 2006 májusa között születtek meg, ő azonban már 2004 szeptemberében lemondott a miniszterelnökségről, és a vele kapcsolatba hozott tanácsadó cégben sem töltött be semmilyen pozíciót ekkor. Hangsúlyozta: a magyar kormánynak meg kell védenie az érdekeit Brüsszellel szemben ebben az ügyben, hogy csak minimális pénzt kelljen visszafizetnie.

Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről. Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője közölte: az igazságügyi tárcával egyeztetett javaslat célja, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek.

Valódi társadalmi vitát sürget a paksi bővítésről az LMP. Ferenczi István, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja kifogásolta, hogy az atomerőmű-beruházás költségeiről Budapest és Brüsszel eltérő információkat közöl. Úgy vélte: a Fidesz azért nem akar referendumot Paks 2 ügyében, mert akkor egy valódi társadalmi vitában érvekkel, információkkal kellene megvédenie álláspontját, erre azonban a kormánypárt nem áll készen.

A bíróság szerint indokolatlanul semmisítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság a 3-as metró autóbuszos pótlására kiírt tendert. A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében megállapította, hogy nem volt indokolt a Budapesti Közlekedési Központra kiszabott 40 millió forint bírság sem. A KDB októberben törvénysértésre hivatkozva semmisítette meg a BKK közbeszerzését, amelyen a metrópótláshoz szükséges buszos kapacitást pályáztatta meg. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a tender megszüntetése után úgy nyilatkozott, hogy a hatóság szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a kiírást.

Az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok a finanszírozási különbségek megszüntetése érdekében. Józsa Terézia, a szervezet képviselője elmondta: a körzet nélküli háziorvosok évek óta kimaradtak az emelésből, a teljesítményüket nem követő, így aránytalanul alacsony közfinanszírozásuk súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét.

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint egy erőteljesebb bérrendezés mellett számos kérdés megválaszolására is szükség lenne a hálapénz megszüntetéséhez. Velkey György az InfoRádió Aréna című műsorában egy közelmúltbeli felmérésre utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a megkérdezett orvosok 96 százaléka rossz dolognak tartja a hálapénzt. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke hozzátette: a többi között meg kell válaszolni, hogy járható út lehet-e a közkórházakban magánellátások legálissá tétele, vagy a szabad orvosválasztás bizonyos keretek közötti szabályozása.

A globális gazdaság kedvezőbb fejlődésére számít a közeljövőben a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF jelentése szerint a globális gazdaság az idén 3,4 százalékkal, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő. A fejlődő országok idei gazdasági növekedése némileg elmaradhat a januárban várt 4,5 százalékhoz képest, részben a dollár erősödése miatt, valamint annak a hatására, hogy globálisan nőhetnek a kamatok.

Franciaországban vádat emelt az ügyészség Francois Fillon volt kormányfő ellen. A másfél hónap múlva esedékes elnökválasztás konzervatív jelöltje ellen a felesége és a gyerekei feltételezett fiktív parlamenti alkalmazása miatt indult eljárás. A jobboldali politikust egyebek mellett közpénz elsikkasztásával, hivatali visszaéléssel és csalással gyanúsítják a hatóságok. Francois Fillon korábban jelezte, hogy nem lép vissza, akkor sem, ha megindul ellene az eljárás.