eur:
395.05
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Majtényi: „Vissza kellene térnünk az 1989–90-es alkotmányosság értékeihez”

„Nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztó pártoknak. A köztársasági elnök az alkotmány felett őrködik, márpedig a hála nem alkotmányjogi kategória" - hangsúlyozta Majtényi László, a baloldali pártok köztársaságielnök-jelöltje az Országgyűlés előtt.

„Üdvözlöm a parlamentből kitiltottakat is” – kezdte beszédét Majtényi László, köszönetet mondva a mögé felsorakozó pártoknak, amiért támogatják rendszerkritikus programját.

Majtényi: „Vissza kellene térnünk az 1989–90-es alkotmányosság értékeihez”

Családján túl köszönetet mondott Soros Györgynek is, de e mondatát nem fejezte be, úgy tett, mintha torkán akadt volna a szó.

„Be kell látnunk, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében bízhatunk. Mielőbb vissza kellene térnünk az 1989–90-es alkotmányosság értékeihez”

- hangsúlyozta beszédében Majtényi. 

Azt is aláhúzta: „Korlátozni kell a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, az férfiak nők iránti, az egészségesek egészségtelenekkel szembeni önzését”.

Mint mondta,

olyan országot szeretne, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, akit az állam ugyanolyan, méltó bánásmódban részelteti.

Szót emelt az uszítás ellen, úgy vélte, ezzel, sem az ország megosztásával sem lehet békét teremteni.

Arra is kitért, hogy Göncz Árpád kíváncsiságát, és Sólyom László alkotmányvédő szigorát tekinti példaképnek.

"Akit a parlamentben Soros György támogat, kérem, szavazzon rám" – jegyezte meg ironikusan Majtényi. 

Helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják alkotmányos jogainkat, olyan alkotmány kell, amelyet népszavazás erősít meg

– fejezte be beszédét a baloldali pártok jelöltje.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×