eur:
395.34
usd:
366.72
bux:
65166.76
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kanyaró: oltást és védőfelszerelést sem kaptak a kórházi dolgozók

Kanyaró: oltást és védőfelszerelést sem kaptak a kórházi dolgozók

Bár Makóról többek között hozzájuk irányítják a betegeket, a vásárhelyi kórház dolgozói még sem védőfelszerelést, sem oltást nem kaptak, hogy védve legyenek a kanyaró ellen, pedig ezt a tiszti főorvos szükségesnek nevezte.

A kanyaróhelyzet miatt levelet küldött Sipka Balázs, a hódmezővásárhelyi kórház sebészeti osztályának rezidense Oroszi Beatrixnek, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatójának. Mint írta, bár a makói kórházból, ahol a múlt héten fertőzött beteget és egészségügyi dolgozókat is találtak, átirányítják a betegellátást többek között hozzájuk,

a vásárhelyiek nem kaptak még kanyaró elleni védőoltást

- derül ki a Délmagyar.hu cikkéből.

A rezidens szerint a fertőzés elkerülésére igazoltan nem alkalmas orr-szájmaszkon, valamint a látogatási tilalmon és az alapvető higiénés szabályok betartásán kívül semmi nem védi őket a fertőzéstől. Emlékeztetett: az országos tiszti főorvos korábban kijelentette, hogy veszélyeztetettek azok az egészségügyi dolgozók, akik Romániából érkező, potenciálisan kanyarós betegeket látnak el.

Válaszában Oroszi Beatrix azt írta, jelenleg a járvány egy egészségügyi intézményt érint. Ezenkívül Csongrád megyéből péntek délig még két kanyarógyanús esetet jelentettek, akiknél a laboratóriumi vizsgálat megerősítette a kanyaró diagnózisát, tehát a megyében területi járvány nincs.

"Ha változik a járványügyi helyzet, jelezni fogjuk"

– fogalmazott a főigazgató, aki szerint jelen helyzetben az elsődleges dolguk a járvány helyben történő elfojtása, a kanyarós betegek környezetének védelme, tehát az azonnali, közvetlen veszélynek kitettek védelme, a területi járvány kialakulásának megelőzése. A következő lépés a fontossági sorrendben a hódmezővásárhelyihez hasonló helyzetben lévő egészségügyi dolgozók védelmének megerősítése.

A főigazgató levelére Sipka Balázs annyit reagált: kórházukban még csak

fel sem térképezték

az egy oltással rendelkező munkatársakat, és nem osztottak védőfelszereléseket sem, miközben az ÁNTSZ állásfoglalása ezt előírja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×