Egységes munkaruhát kapnak az ápolók

Infostart
2017. március 13. 15:20
Formaruhát kapnak hamarosan az állami egészségügyi intézményekben dolgozó ápolók, a viseleteket pedig központilag szerzi majd be a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ – írta a Magyar Idők.

Mindez abból a felhívásból derül ki, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tett közzé honlapján - egy kérdőívvel együtt, amelynek célja felmérni, hogy

a szakdolgozók milyen típusú, stílusú formaruhákat preferálnának.

Az anonim módon kitölthető kérdőívben többféle felső-, illetve alsóruházat közül lehet választani, így köpenyre, ingre, pólóra, tunikára, nadrágra és szoknyára is lehet szavazni, arra is, hogy ezek cipzárosak, gombosak vagy más módon záródók legyenek, színük eltérő vagy azonos legyen, sőt még színt is lehet választani egy Pantone-skáláról - számolt be a Magyar Idők.

A felmérés a ruha típusa, stílusa mellett arra is rákérdez, hogy a dolgozó egyetért-e azzal, hogy a különböző szakmacsoportba tartozó, illetve eltérő végzettségű egészségügyi szakdolgozók más-más színű munkaruhát kapjanak a könnyebb azonosíthatóság érdekében, illetve legyen-e bármilyen szimbólum a köpenyen (segítő kéz, kézfogás, szív, kereszt, Aszklépiosz botja stb.).

Jelenleg semmilyen megkötés nincs arra, milyen ruhában dolgozhatnak az egészségügyi dolgozók,

és a munkaruhákat vagy saját maguk, vagy jó esetben a munkáltatójuk szerzi be. Számos cég kínál egészségügyi formaruhákat, ám nyilvánvaló, hogy ha a beszerzést központosítják, akkor a nővérek viseletét is a börtöncégek fogják majd előállítani – írta a Magyar Idők.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!