eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nem egy teljes ügynöklista van a mágnesszalagokon, annál is több

Nem egy teljes ügynöklista van a mágnesszalagokon, annál is több

A titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatok átadásával az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában megkezdődhet az adathordozók tudományos kutatása - mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke, miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte a szalagok átadásáról szóló hírt.

Földváryné Kiss Réka úgy véli, ez szükséges és fontos döntés volt a kormány részéről.

„A javaslatunk egyik része arra vonatkozik, hogy a mágnesszalagokon tárolt adatállomány – amelyik jelen pillanatban titkosított adatokat tartalmaz – felülvizsgálata kezdődjön meg, pontosabban folytatódjon. Ott, ahol pedig nemzetbiztonsági érdekeket már nem sért, ott hulljon le a minősítés” - közölte a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke.

Nem egy teljes ügynöklista van a mágnesszalagokon, annál is több

Hozzátette, hogy itt a döntés a titokgazdának, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a kezében van.

„A javaslat másik iránya az, hogy maguk a mágnesszalagok kerülhessenek át az Alkotmányvédelmi Hivataltól az Állambiztonsági Történeti Levéltárba, oda, ahova valók” - folytatta Földváryné Kiss Réka.

Ez véleménye szerint a múlt feltárásának egy nagyon fontos szimbolikus lépése.

„Ezen a mágnesszalagon nincs egy teljes ügynöklista.

Azok a korábbi hipotézisek, melyek ebbe az irányba mutattak, tévedések voltak” - közölte a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke.

„Ez egy töredékes listája az egykori ügynökhálózatnak.

Nemcsak ügynökneveket tartalmaz

még az úgynevezett hálózati adattár sem, hanem olyan személyeknek az adatait is, akiket be akartak szervezni ügynöknek, de nem sikerült, és olyanoknak az adatait is, akik egy ügynöknek voltak ismerősei, barátai, rokonai” - tudatta Földváryné Kiss Réka.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kiemelte: a cél, hogy váljanak ezek az anyagok kutathatóvá, kezdődjön meg a tudományos kutatás ezen a területen, ezen a forráscsoporton is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×