eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A szupertraffipaxok csődje: megdöbbentő számok

A szupertraffipaxok csődje: megdöbbentő számok

Nőtt a hazai közutakon a balesetek száma 2016-ban, csak a halálos áldozatok száma csökkent, de az autópályákon jelentősen emelkedett a balesetek száma, noha ott már a szupertraffipaxok is felügyelik a közlekedőket.

Tavaly az év utolsó három hónapjában 4186 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a hazai közutakon, ez

1,7 százalékkal több, mint a megelőző év utolsó negyedévében.

A balesetekben 187-en meghaltak, 1379-en súlyosan, 3999-en könnyen sérültek. A balesetekben 412 gyermek sérült meg, 5 pedig életét vesztette - derül ki a KSH adataiból.

A járművezetők az előző év hasonló időszakához képest többször (+1,8%) szegték meg a közlekedési szabályokat, leggyakrabban (35%) a gyorshajtás fordult elő, az ilyen vétségek száma 2,1%-kal nőtt. Az elsőbbséget 1116 esetben nem adták meg (+3,5%), az irányváltoztatás szabályait pedig 915 esetben nem tartották be (+0,1%).

A halálos kimenetelű balesetek száma 172 volt, 3,6%-kal több, mint egy évvel korábban, míg 2,7%-kal kevesebb súlyos sérüléssel és 3,6%-kal több könnyű sérüléssel járó baleset történt.

A balesetek 68%-a lakott területen belül történt. Az autópályákon 4,3%-kal kevesebb volt a baleset, mint egy évvel ezelőtt. A száz kilométerre jutó balesetek száma az összes autópálya átlagában 9,7 volt, az M6-oson volt arányaiban a legkisebb (2,8), az M1-esen és az M0-s autóúton a legnagyobb számú baleset (18, illetve 17).

A balesetek 70%-át személygépkocsik, 9,1%-át tehergépkocsik, 7,7%-át kerékpárosok okozták. 7,2%-kal kevesebb balesetet okoztak ittasan, az összes baleset 9,8%-át. 

2016-ban összesen 16 628 (+1,8%) személysérüléses közút közlekedési baleset történt, amelyben 607 (–5,7%) személy vesztette életét, és 5540 (–0,6%) fő szenvedett súlyos sérülést. Az elmúlt évben egy év alatt 3,9%-kal növekedett a személygépkocsival (10 606) és 2,6%-kal a gyalogosok által (933) okozott balesetek száma. Az autópályákon 6,6%-kal több volt a baleset, mint egy évvel azelőtt. A száz kilométerre jutó balesetek száma az összes autópálya átlagában 44 volt, az M6-oson volt a legkevesebb (16), az M0 autóúton és az M1-esen a legtöbb (83, illetve 81).

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×