eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Kanyarójárvány: újabb ember fertőződött meg

Kanyarójárvány: újabb ember fertőződött meg

Újabb kanyarós esetet jelentettek a makói kórházban, így a megfertőződöttek száma immár 11-re nőtt. Az egészségügyi dolgozókat szükség esetén Makón és Szegeden is beoltják a vírus ellen - már Szegeden is látogatási tilalmat vezettek be.

A makói kórházban a kanyarójárvány miatt rendkívüli helyzet van, még a betegeket is csak úgy engedik ki, hogy a rokonoknak a tiszta utcai ruhát a portán le kell adniuk, és a beteghordók viszik ki őket a kapuhoz - írja a Délmagyar.hu.

Az emberek többsége tisztában van a látogatási tilalommal ,aki csomagot hoz, attól átveszik, és továbbítják a betegnek. A kanyaró miatti zárlat csak a sürgősségi és a fekvőbeteg-osztályokat érinti, a többi fogadja a betegeket. A rendelői tömbben a szokásos munka folyik, annyi a különbség, hogy az egészségügyi dolgozók maszkot viselnek.

Ez indokolt is, hiszen mint Kallai Árpád főigazgatótól megtudták, a hétfőn munkába érkező dolgozók szűrésekor további egy kanyarógyanús embert találtak, így a megfertőződöttek száma immár 11. A már ismert betegek állapotában nincs változás. Hétfőn megérkeztek a vakcinák is az intézménybe, hogy beadják azoknak az alkalmazottaknak, akiknek szükségük lehet rá – itt összesen 420-an dolgoznak. A kórházban ápoltak közül továbbra sem beteg senki. A gyermekosztályon jelenleg 4 csecsemő van – őket akkor oltják be ellenanyaggal, ha felmerül a gyanúja, hogy veszélyben vannak. A főigazgató nem tud arról, hogy a kórházban ápoltak közül bárki érintett lehet.

Azokat a pácienseket, akiknek a műtétjét, egyéb beavatkozását a járványügyi zárlat miatt most nem tudják elvégezni, a hétvégén kivétel nélkül értesítették, közülük senki sem jelent meg. Nekik várhatóan legfeljebb néhány hetet kell várniuk. A sürgős, például daganatos betegség miatt halaszthatatlan műtéteket a hódmezővásárhelyi kórházban végezték, illetve végzik el.

Romániában kanyarójárvány tört ki, ez terjedhetett át Makó környékére. A magyar lakosságnak csupán bizonyos része védett a rendkívül agresszíven terjedő vírustól. A kialakult helyzet miatt tegnap déltől ismét látogatási tilalmat rendeltek el – a makói kórház után immár az összes szegedi klinika is zárva van a rokonok előtt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×