Három kontinens gyerekei lesik, hogy térnek vissza a madarak

Infostart
2017. március 6. 06:00
Egy interaktív térképen bárki nyomon követheti, hogyan tér vissza a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske Európába. Sőt, a gyerekek maguk is madarászokká válhatnak: megoszthatják az egész világgal, hogy hol láttak költözőmadarat - mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.

A Tavaszi madárles – a SpringAlive – programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

A kezdeményezés nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, hiszen a madarak bárhol, akár az utcán sétálva, vagy az iskolaudvarról is megfigyelhetőek.

A program arra buzdít, hogy a gyerekek öt közismert madárfaj tavaszi vonulását kövessék, és lássák, hogyan érkezik meg a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske - mondta Orbán Zoltán.

Ha valaki látja ezeket a madarakat, töltse fel ezt a honlapra, így nyomon lehet követni a madarak érkezését - tanácsolta a szóvivő.

Ahogy a mediterrán szigetvilágtól észak felé haladva követik a gyerekek a madarak vonulását,

a térképen nagyon szépen lehet látni, hogyan térnek vissza ezek a madarak a költési időszakban a telelőterületekről.

Az egyesült szóvivője felidézte, hogy a program kezdetben még csak európai akció volt, ami napjainkra jelentősen kibővült: Európában, Afrikában és Közép-Ázsiában több mint 54 ország vesz benne részt.

A kezdeményezés célja, hogy az egészen kicsi gyerekeket és a szüleiket, nagyszüleiket is

bevonják a madárvonulás megfigyelésébe,

közvetve pedig felhívják a figyelmet a madarak védelmére.

A Tavaszi Madárles Program február elsejétől május végéig tart, de

Magyarországon március közepe környékén jelennek meg ezek a madarak

- tudatta a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Három kontinens gyerekei lesik, hogy térnek vissza a madarak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást