Ha valaki bizonytalan, kérheti a kanyaró elleni védőoltást

Infostart
2017. március 6. 17:37
Az InfoRádió által megkérdezett infektológus szerint magas a kanyaró elleni átoltottság Magyarországon, ugyanakkor az idősek immunitása már gyengébb, így náluk indokoltabb lehet egy úgynevezett emlékeztető oltás beadása. 1969 óta minden 11 hónapos megkapja a vakcinát és egy újabbat 11 évesen.

Prinz Gyula kiemelte: Magyarországon meglehetősen magas a kanyaró elleni életkorhoz kötött védőoltások átoltottsága: 98 százalék.

Hozzátette, hogy

mindenki a születési dátumából és az oltási könyvéből tudhatja, hogy megkapta-e ezt a védőoltást.

Eszerint hacsak a szülő "nem lopta el a védőoltás elől" a gyereket, akkor megkapta a védőoltást.

„A védőoltást a gyerekorvosok a védőnők segítségével adják be, az emlékeztetőt pedig a gyerekorvosok adják be életkorhoz kötötten. Ez egy két oltásból álló védőoltás-sorozat, aminek nagyon jó a hatékonysága” - közölte a Magyar Infektológiai És Klinikai Mikrobiológiai Társaság vezetőségi tagja.

Hozzátette, hogy a 65 éven felülieknél az immunológiai öregedés miatt már nem mindig lehet kimutatni az immunanyag-szintet.

Az idősebb generáció pedig, akik nem részesültek ebben a védőoltásban, feltehetően a korábbi kanyarójárványok során szereztek védettséget a kanyaró ellen, csak talán nincs is tudomásuk arról, hogy megbetegedtek” - tette hozzá Prinz Gyula.

„Ha valaki bizonytalan, hogy megkapta-e ezt a védőoltást gyerekkorában, kérheti újra a védőoltást,

ettől nem lesz semmi baja” - közölte a Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság vezetőségi tagja.

Egy újabb fertőzésgyanú

Megkezdik a makói kórház dolgozóinak beoltását a kanyarófertőzés ellen védettséget biztosító vakcinával. Az intézmény 420 dolgozója közül a tisztiorvosi szolgálat szakemberei az életkor és az oltási előzmények alapján választják ki azokat, akiknek be kell adni a vakcinát.

A kórház minden dolgozója műszakkezdés előtt kikérdezésen vett részt, közülük egy újabb embernél felmerült a kanyarófertőzés gyanúja. Ezzel tizenegyre nőtt a kanyarógyanús dolgozók száma, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ha valaki bizonytalan, kérheti a kanyaró elleni védőoltást
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást