A munkáltató búcsúajándéka lehetne a szűrés

Infostart
2017. március 3. 20:29
A szűrési rendszer átalakításával javíthatók a statisztikai adatok - mondta az InfoRádióban a Magyar Stroke Társaság elnökségi tagja. Csiba László ismertette, egy tavalyi felmérés szerint a magyarok egészségi állapota elmarad az uniós átlagtól.

A Magyar Stroke Társaság elnökségi tagja szerint az átalakításhoz három pillér szükséges: a fiataloknak egészségtan oktatása, a középkorúaknak a jogosítványokhoz kapcsolódó vizsgálatok kiszélesítése és kedvező hozzáférhetővé tétele, valamint a nyugdíjba vonulók számára olyan bónusz voucher-rendszer kialakítása, ami nem a nyugdíjba vonulót terheli, hanem a munkáltató búcsúajándéka lenne és állami és magánintézményekben is fel lehetne használni.

„Ezen nem kell megszervezni semmit, úgy működhetne, mint az Erzsébet-utalvány.

A mágneskártyán szerepelne az elvégezhető vizsgálatok és szolgáltatók listája. A bónuszrendszeres vizsgálatok értéke 80-90 ezer, esetleg több szolgáltatóval is bővülve akár 150-200 ezer forint is lehet, ezzel már valóban komolyabb dolgot lehet elvégezni.”

Csiba László hangsúlyozta, az ellátórendszer elbírná ezt a sok szűrést, mert nem akut ellátásról van szó. Hozzátette, a szolgáltatók minőségi kontroll léphetnének be a klubba.

„Hanyatt-homlok igyekeznének az ilyen típusú szolgáltatócégek belépni.”

A Magyar Stroke Társaság elnökségi tagja jelezte, a csomag összetett vér-, vizelet-, ultrahang-, esetleg székletvizsgálatból állna, amely nem terheli meg a beteget, de az eredményei sokrétű, hasznos információt adnak.

„Ennek a rendszerét pillanatok alatt össze lehetne dobni”

- hangsúlyozta Csiba László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Magyar Stroke Társaság szerint a munkáltató búcsúajándéka lehetne a szűrés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást