A mai világ számára is példaadó az életműve - mától Arany Jánosra emlékezik az ország

Infostart
2017. március 2. 14:15
Ma 200 éve, 1817. március másodikán született Arany János.

Az Arany Emlékév nem csak kormányzati szándék volt, a 200. évforduló alkalmával alulról jövő kezdeményezés, népmozgalom is kezdte szervezni a programokat – mondta Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, az emlékév programjai összeállító bizottság tagja.

"Az a fajta példaadás és az a fajta emberi attitűd, ami megjelenik Arany János életművében, még inkább közkincsé kell váljon.

A mai közélet számára is talán a legfontosabb az önreflexió képessége: saját magunk szándékait mindig mérlegre kell tenni.

Az erkölcsi integritás, a tevékeny hazaszeretet, a kötelességtudat, a közügyekért való odaadás mind-mind olyan példák, amelyeknek a mai világunkban jelentőségük van" - hangsúlyozta Prőhle Gergely.

Négymilliárd forintot szán a költségvetési keretből a kormány az Arany Emlékévre. Ebből a pénzből szervezik országszerte az ünnepi megemlékezéseket, de támogatják a bölcsészet tudományi kutatásokat is, a kortárs irodalmat felkaroló pályázatokat, programokat is ebből a keretből finanszíroznak.

 Arany János 30 művéről fognak új fordításokat készíttetni és megjelentetni németül, franciául, lengyelül és szlovákul. De a legnagyobb forrás az intézmények, kiállítások felújítására fordítják.

Nagykőrös, ahol 1851 és 1860 között a helyi református gimnáziumban tanított Arany, 1 milliárd forintot kap, hogy az egykori gimnázium épületében található Arany János Múzeum megújuljon, valamint egy Arany-utat, kiránduló tanösvényt is kiépítenek a városban és környékén.

A költő szülővárosában, a Romániában található Nagyszalontán, a csonka toronyban berendezett több mint 100 éves Arany Múzeum szintén megújul. A Petőfi Irodalmi Múzeum pedig 400 millió forintból infrastrukturális felújítások mellett a Magyar Tudományos Akadémiával együtt az Arany kéziratok digitalizálását végzi majd.

Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori főigazgatója elmondta: május 5-én nagyszabású kiállítás nyílik a múzeumban Önarckép álarcokban címmel Arany János életéről, költészetéről és ennek 21. századi befogadásáról. A kiállított kéziratok, a tárgyi anyag jó része a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona, amely intézménynek 12 évig volt főtitkára Arany János.

Csorba Csilla azt is elmondta, hogy nem csak a múzeum falain belül emlékeznek a nagy magyar költőre, hanem útra indítanak egy Arany-buszt is.

"A múzeum megszólítja azt a közönséget is, akik nem jutnak el Budapestre.

Az Arany-busz kistelepülésekre is eljut, múzeumpedagógusok kíséretében"

- hangsúlyozta az igazgató.

Ma Arany János sírjánál koszorúzással, Nagyszalontán a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésével, a Nemzeti Színházban pedig a Toldi előadásával indul az Arany Emlékév.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170302 KLT1 1010 Arany Emlékév programjai öf FA
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást