A Mahir nyert az oszlopperben

InfoRádió
2017. február 28. 16:18
A főváros szabálytalanul bontott szerződést a Mahir Cityposterrel 2015-ben a hirdetőoszlopokról – mondta ki jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla debreceni tanácsa.

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég szerződése így érvényes, a hirdetőoszlopok pedig 2031-ig a helyükön maradnak. 

A fővárosi fideszes képviselők arra hivatkoztak, hogy a cég nem tartotta be vállalásait, viszont a Mahir Cityposter közbeszerzési hatósági döntésekkel cáfolta ezeket az állításokat. 2015 decemberében a főváros rendeletet alkotott, hogy elbontatja a budapesti közterületekről a cég mind a 761 hirdetőoszlopát, de ezt a társaság által felvett őrző-védők nem hagyták. Később a bíróság jogerősen eltiltotta a fővárost a bontástól. 

A mostani ítélet szerződés felbontásának érvénytelenségét és hatálytalanságát mondta ki, a kártérítés nem volt tárgya. Puskár Anett, a Mahir tanácsadója azt mondta az Indexnek, hogy a cég igényt fog tartani kártérítésre, amely több százmillió forintos lehet.