Meglepő új vállalkozásba kezdett Gerendai Károly

InfoRádió
2017. február 24. 10:14
A Sziget Fesztivál volt tulajdonosa a Magyar Nemzet információi szerint csupán 118 millió forintért vehette meg a Lupa-tó harmadát: nem fesztivált tervez, csak strandot.

118 millió forintért szerezte meg Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál volt tulajdonosa a Lupa-tó harmadát a budakalászi önkormányzattól – tudta meg a Magyar Nemzet. Az önkormányzat zárt ülésen fogadta el az előterjesztést.

Az árat nem Gerendaiék ajánlották, az önkormányzat hivatalos értékbecslés alapján hirdette meg az ingatlant ezen az áron, február elején. A vállalkozó azt mondta: nagyjából

egymilliárd forintos beruházásra készülnek, négy strandot hoznak létre.

A budakalászi képviselő-testület jobbikos tagja, Pál Béla a lapnak azt mondta: rendkívül alacsony áron vásárolta meg Gerendai a tó harmadát, ezt a területet ráadásul nem eladni kellene, hanem hasznosítani. A település fideszes polgármestere ugyanakkor azzal indokolta az eladást, hogy az önkormányzatnak túl drága volt a fenntartás. Sokan szabadstrandként használták a tavat, ott azonban nem volt kiépítve infrastruktúra, a szemét elszállítása évente 4-5 millió forintba került.

Gerendai azt mondta, a vásárlással csak a vízfelületet szerezték meg, a part melletti parkolóért továbbra is bérleti díjat kell fizetni. A mintegy 100 hektáros bányatónak nincs kiépített partja, ezt a beruházásokkal hozzák majd létre.

A CivilKalász nevű Facebook-csoportban amiatt is aggódtak sokan, hogy a környék zajszintje a Sziget Fesztiváléhoz hasonló lesz. A vállalkozó erre úgy reagált:

nem fesztivált akarnak létrehozni, hanem strandot.