Lázár: a nemzeti egység hiánya miatt vonták vissza az olimpiai pályázatot

InfoRádió / MTI
2017. február 23. 14:06
Lezártnak tekinti a kormány az olimpiarendezés ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján.

Olimpia

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságot, vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot. Ennek indoka a nemzeti egység hiánya - mondta.

Lázár János jelezte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a pályázathoz kapcsolódó minden eddigi költség felhasználásáról be fog számolni.

Más sporttémákról szólva a Miniszterelnökség vezetője tudatta, hogy a 2017-es budapesti vizes vb-re elkészült Duna Aréna bruttó 48 milliárd forintba került, ez a tervezett költségen belül van.

A kormány jóváhagyta azt is, hogy megkezdődjön az új Puskás-stadion építése, a közbeszerzési eljárás lezárult - az eredményt napokon belül kihirdetik -, a kormány pedig bruttó 190 milliárd forintot hagyott jóvá rá - közölte.

Újabb határzár

A miniszter azt is bejelentette, hogy a szerb-magyar határszakasz műszaki határzára mögött egy második védelmi vonal kiépítéséről is döntött a kormány.

Lázár János ezt azzal indokolta, hogy 2017-ben jelentős számú illegális bevándorló érkezhet.

A tárcavezető közölte azt is, hogy több helyen felállítják azokat a pontokat, ahol a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai átveszik a menedékkérelmeket. Első körben 400 fő befogadására alkalmas infrastruktúra létesül, s az országban lévő mintegy 600, ma zárt vagy nyílt táborban lévő bevándorló is a határőrizeti pontra kerül vissza - fejtette ki.

Nemzeti konzultáció a veszélyforrásokról

Márciusban kezdődik az a nemzeti konzultáció, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a kormány szerint Magyarország előtt álló öt veszélyforrásról.

Lázár János emlékeztetett, a kormány szerint az idén Magyarország előtt álló öt veszélyforrás a rezsicsökkentés brüsszeli betiltása, az illegális bevándorlás kérdése, az adópolitika uniós központosítása, a munkahelyvédelmi támogatások biztosítására vonatkozó jog elvesztése és a külföldi forrásból dolgozó szervezetek elszámoltathatósága.

Ócskább élelmiszerek

A tárcavezető amiatt is kritizálta Brüsszelt, hogy a silányabb minőségű élelmiszerek ügyében szerinte az EU azon az állásponton van, hogy "a szegényebb magyaroknak lehet ócskább dolgokat eladni". Lázár János több terméket, illetve márkát is említett, amelyek esetében a magyar ellenőrök azt tapasztalták, hogy az osztrák boltok polcain jobb a minőségük, mint a magyar üzletekben. Nevesítette a Coca-Colát, a Nesquiket, a Rio Marét, a Nutellát és a Knorrt. Jelezte, újabb vizsgálatok lesznek.

Uniós bíróság és más EU-ügyek

 Bíróság elé viszi az Európai Bizottság (EB) a magyar hatósági árszabályozás kérdését az energetika területén - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János kifejtette, hogy az EB a cégekre szeretné bízni az árszabást, a magyar álláspont szerint viszont az államnak, hatóságoknak kell dönteniük, az emberek szempontjainak mérlegelése alapján.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a gyógyszerészeket és a multinacionális cégeket érintő szabályozás ügyében várhatóan megegyezéssel zárulnak a kötelezettségszegési eljárások; további egyeztetések szükségesek a külföldiek földtulajdon-szerzésének korlátozásáról és Paks ügyében is "eredménnyel kecsegtetnek" a tárgyalások.

A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarország Pelczné Gáll Ildikót javasolja az Európai Bizottságnak az uniós számvevőszék magyar delegáltjának. A fideszes EP-képviselő minden feltételnek és követelménynek megfelel, reális esély van rá, hogy rövid időn belül hat évre kinevezik - tette hozzá.