A pénz elfogy, a rüh és a tetvek visszatérnek?

InfoRádió
2017. február 23. 07:11
Veszélybe került az EU-forrásból finanszírozott, négy éve sikeresen működő Alapellátás-fejlesztési modellprogram, pedig a projekt sokat javított a hátrányos helyzetű térségekben uralkodó lesújtó körülményeken és a családok tudáshiányán - írta csütörtökön a Magyar Nemzet.

 A programnak köszönhetően a gyerekek játékos gyakorlati órákon, szakemberektől tanulhattak például helyesen fogat vagy kezet mosni. Ezt később otthon szüleiknek is megtanították. Bagatellnek tűnik ez első hallásra, de amikor Kormos Ferenc, a Hanyi-menti Általános Iskola igazgatója arról beszél, hogy Átányban igen gyakran üti fel a fejét a rüh, az ótvar, a tetű, valamint a sárgaság... sokan korábban sosem mostak fogat, akkor már érthető, miért van ekkora szükség ezekre a kezdeményezésekre - írta a lap.

Közel százötven diák koptatja a szebb időket is megélt általános iskola padjait a Heves megyei Átányban. A tanulók 93 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű roma, a többiek „ csupán” hátrányos helyzetűek. – A legnagyobb problémát az ő számukra a családi háttér okozza.

A gyerekek már második osztályban elérik szüleik szellemi szintjét, onnantól kezdve pedig nagy részük nem kap elég támogatást otthonról

– hangsúlyozta Kormos Ferenc az iskola szegényes informatikatermében.

A térségben szinte minden intézménybe rengeteg, mélyszegénységben élő gyerek jár. – A tanulók többsége nem jut el a nyolcadik osztályig, már korábban kimaradnak. Jó, ha a hatodik osztályig bejárnak. A programnak hála sok tekintetben változott a gyerekek és a szülők hozzáállása például a saját egészségükhöz. Volt olyan gyerek, aki a dietetikus hatására evett először egy számára addig ismeretlen gyümölcsöt, zöldséget. Később pedig otthon is kérte. Vannak olyanok is, akik beépítették étrendjükbe az egészségesebb ételeket – mondta az igazgató.

Az EU-s pénz azonban a hónap végén elfogy, tegnapig teljes bizonytalanság uralkodott. Százak aggódtak a további ellátásukért, nyolcvan, többségében családos ember nem tudta például azt sem, hogy lesz-e munkája március 1-jétől.

Tegnap végül beadta a derekát a kormány, és bejelentették: év végéig biztosítják az alapellátás-fejlesztési projekt számára szükséges pénzt. Ez azonban messze nem elég, hiszen így is csupán ideig-óráig kapcsolták lélegeztetőgépre az egyébként példaértékű magyar kezdeményezést.

Papp Magor, a program szakmai vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a praxisközösségek fenntartása havonta 20-21 millió forintba kerül, és 100-200 millió forintos állami támogatásról van szó. A finanszírozással 4 praxisközösséget tudnak az év végéig működtetni, míg az ősszel EU-s forrásból további 30 praxisközösség alakulhat.