Előzetesben marad a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

InfoRádió
2017. február 22. 10:28
Április 21-ig meghosszabbította a Teréz körúti robbantási ügy gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A Központi Nyomozó Főügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásának ismételt meghosszabbítását indítványozta további két hónappal, és ezt a bíróság megalapozottnak találta.

P. László ellen a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja miatt. Azzal gyanúsítják, hogy tavaly szeptember 24-én éjjel a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél robbantott, ezzel megsebesítve két rendőrt.

A férfi hétfőn a kihallgatáson vallomást tett, melyben lényegében beismerte a bűncselekmény elkövetését.