eur:
395.39
usd:
366.42
bux:
65496.49
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az olimpiai pályázat visszavonását javasolja a városvezetés a kormánnyal egyetértésben - a nap hírei

Sikeresnek tartja a jegybank 2015-ös tevékenységét az MNB elnöke, a frakcióval rendelkező ellenzéki pártok bírálták a beszámolót. Ismét kifogásolta Magyarország emberi jogi teljesítményét az Amnesty International.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben az egység megbomlása miatt - közölte a főpolgármester. Tarlós István azután mondta ezt, hogy egyeztetett Orbán Viktor kormányfővel és Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével. Közölte, a megbeszélésen az ő javaslata is az volt, amit a kormány is indítványozott, hogy egység nélkül valóban nincs értelme próbálkozni, az ország tekintélyét csorbítani. Közölte: az ügyben a jövő hét elején, rendkívüli ülésen kell döntenie a közgyűlésnek. Hozzátette: a MOB vezetése tudomásul vette a döntést. Mint mondta: a népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom kérdése is gyakorlatilag arra vonatkozott, hogy vonja vissza a főváros a pályázatát. Közben Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat vezetője az InfoRádiónak megerősítette az elmúlt napokban tett kijelentését, amely szerint Budapestnek egység nélkül nem lenne esélye az ötkarikás játékok megrendezésére az egységes riválisokkal, így Párizzsal és Los Angeles-szel szemben.

A 4-es metró körüli korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti metróberuházásról szóló jelentésé alapján létrejövő testület feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a dokumentumban, kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. Emellett a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest idei költségvetését. A büdzsé 125 milliárd forintos hiánnyal számol, amit részben a tavalyi maradványok felhasználásával, illetve hitelből és lekötött bankbetétek megszüntetéséből finanszírozna a fővárosi önkormányzat. A tervezet alapján a közlekedés finanszírozása a helyi közösségi közlekedésre korlátozódik. Az ellenzék bírált a költségvetést.

A nemzeti bank elnöke szerint kivételesen sikeresen működött 2015-ben a jegybank, mert a kormánnyal stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett. Matolcsy György az Országgyűlésben az MNB 2015-ös üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában azt mondta: a jegybank 2015-ben folytatta a két évvel korábban elindított lazító, az üzleti környezetnek kedvező monetáris politikát. Valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt bírálta a jegybankelnök parlamenti beszámolóját.

Csak hosszú éveket igénybe vevő kísérletek alapján lehet bevezetni gyökeres változtatásokat az oktatásban - mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Lovász László a PISA-felmérésekkel összefüggésben rendezett konferencia után az InfoRádiónak arról beszélt: összesen 32 kutatócsoport vizsgálja a magyarországi oktatás hosszú távú fejlesztésének lehetőségeit, az akadémia ezzel adhat tudományos alapokat a fejlődésre. A tanácskozáson szintén részt vett Palkovics László oktatási államtitkár az InfoRádiónak arról beszélt: érdemben akkor fejlődhetnek a PISA mutatók és a tanulási eredmények, ha olyan módszertant biztosítanak a pedagógusok számára, amely alkalmazható tudást ad a tanulóknak.

Az MSZP kérésére az LMP vezetői megbeszélést folytattak Botka Lászlóval, a szocialista párt elnöksége által támogatott miniszterelnök-jelölttel. Az LMP megerősítette: önállóan készül a 2018-as választásra és mind a 106 választókerületben saját jelöltet állít. Ezt a megbeszélésen az MSZP számára is egyértelművé tette.

Az Amnesty International szerint Magyarország az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja. Iván Júlia, a nemzetközi emberi jogi szervezet magyarországi igazgatója a most ismertetett éves jelentés legsúlyosabb megállapításának nevezte, hogy Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak. Közölte: a dokumentum a főbb problémák között említi a terrorveszélyhelyzet intézményével összefüggő aggályokat, a kormány fellépését a civil szervezetekkel szemben, a sajtó- és szólásszabadság helyzetét, valamint a romák hátrányos megkülönböztetését. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója reagálásában közölte: a migránspárti Amnesty International nem először támadja a magyar bevándorlás-politikát.

Az Európai Bizottság szerint a magyar gazdaság teljesítménye a korábbi jelentéssel megegyezően szilárd. A testület éves növekedési jelentésében hangsúlyozta, hogy a stabilitást az egyre növekvő hazai kereslet eredményezte. Magyarországon a hazai össztermék mértéke felülmúlta a 2008-as gazdasági válság előtti csúcsértékét, 2016-ban 1,9 százalékkal nőtt a lakossági fogyasztás és a nettó exportbevételeknek köszönhetően. Ennek ellenére a gazdasági növekedés továbbra is egy teljes százalékponttal alacsonyabb a válság előtti mutatókhoz képest.

Németországban újabb menekültügyi szigorításokról szóló javaslatokat fogadott el a kormány. Az indítványok célja, hogy a hatóságok könnyebben visszaküldhessék hazájukba a veszélyesként számon tartott, elutasított menedékkérőket. A kabinet azt kezdeményezte, hogy ha a biztonsági őrizet nem lehetséges, elektronikus nyomkövető jeladó állandó viselésére kell kötelezni az érintetteket. A törvénycsomag elsősorban a karácsony előtti berlini merénylet tanuláságain alapul, a tunéziai származású elkövető ugyanis elutasított menedékkérő volt.

Olaszországban rendkívüli terrorellenes készültséget rendeltek el a hatóságok a velencei karneválon. Az olasz terrorelhárítás speciális egységeinek háromszáz emberét vezényelték a legforgalmasabb helyszínekre. A videó-kamerákkal pásztázott téren tilos az álarcviselés. A térre biztonsági kapukon keresztül lehet bejutni, a látogatók poggyászait is átvizsgálják.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×