Ezt feltétlenül látnia kell! Gyönyörű kirándulóhelyek lesznek Budapest közelében

Infostart
2017. február 18. 16:29
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban csaknem 350 millió forintból fejlesztenek három természetvédelmi bemutatóhelyet Budapest közelében, és további 220 millió forintot fordítanak a Budai-, és a Pilis-hegységben található barlangok helyreállítására – mondta el az InfoRádiónak Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője.

"Visegrádon a vagyonkezelésünkbe került egy viszonylag rossz állapotú kilátó. Ezt szeretnénk felújítani, illetve a kilátóban egy interaktív kiállítással megismertetni a nemzeti park természeti értékeit, valamint a nemzeti park születésének körülményeit. Ehhez csatlakozik majd egy tanösvény is, így egyfajta kiránduló-felüdülő helyként is fog szolgálni ez a terület Visegrádon" – számolt be terveikről a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője.

A projekt másik részeként felújítják és bővítik a Pilis látogatóközpontot Pilisszentivánon, itt környezeti nevelési bázist kívánnak létesíteni.

„A világon egyébként egyedül itt él egy növény, a pilisi len, amely fokozottan védett” - hívta fel a figyelmet Füri András.

A fejlesztések harmadik elemeként felújítják a farmosi madárvártát, ahol nagyon komoly madártani kutatási és madárgyűrűzési munka folyik. Itt szintén szeretnének egy régi épület felújításával a kutatóbázis mellett egy bemutatóhelyet létesíteni.

A Pilisi bioszféra rezervátumot és a budai termál karszt barlangokat ugyancsak érinti a megújítás. Ez utóbbiaknál a barlangok biztonságos lezárását fogják elvégezni, oly módon, hogy lehetővé tegyék a barlangokban élő denevérek biztonságos ki-be mozgását. Ezen felül a budapesti látogatható barlangokban, tehát a Pál-Völgyi, illetve a Szemlő-hegyi barlangban korszerűsítik a világítást.

„Már most is nagyon jelentős a Budapest vonzáskörzetében jelentkező turistaforgalom: kétszázezer fölött van a regisztrált látogatók száma, a nem regisztráltaké pedig ennél is jóval magasabb. Úgy gondoljuk, hogy a fejlesztésekkel a barlangok esetében a jelenlegi 30-35 ezres látogatói létszám jó néhány ezerrel növelhető, illetve ezek a látogatóhelyek évente 5-10 ezer befogadására lesznek képesek és alkalmasak” - mondta a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyönyörű kirándulóhelyek lesznek Budapest közelébe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást