"Alaptalanul támadják a határrendészeti szigorítást"

Infostart
2017. február 18. 08:34
A migránsokat védő szervezetek még azokkal az alapfogalmakkal sincsenek tisztában, amelyek kapcsán támadják a kormány határrendészeti szigorításokról szóló törvénytervezetét - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában.

Szánthó Miklós az Amnesty International és a Helsinki Bizottság támadásait úgy kommentálta, kritikájuk azon a tévedésen alapul, hogy a menedékjog egy globális szociális ellátáshoz való jog, tehát a jobb élet iránti vágyból emberi jogot kreálnak, ráadásul még saját értelmezési keretükön belül is súlyos hibákat vétenek.

Az emberi jogi fundamentalisták egyebek mellett a módosítás jogellenességének azt róják fel, hogy az kollektív kiutasítást valósít meg. Szánthó Miklós szerint azonban csak akkor lehetne erről beszélni, ha az állam személyek egy nagy csoportját egy másik állam területére teszi át. A határon található tranzitzónák azonban jogilag Magyarország területének tekintendők, tehát fogalmilag kizárt a kollektív kiutasítás - olvasható a napilapban.