Mit kérdeznének a miniszterektől a gyerekek?

Infostart
2017. február 17. 11:29
Kulturális programra, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlés ülésén való részvételre jelentkezhetnek a gyerekek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatain.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat két pályázatot írt ki, az egyik keretében 8-14 éves általános iskolás tanulók egyénileg és csoportosan is jelentkezhetnek az Erkel Ferenc Színház Hófehérke és a hét törpe című táncjátékának június 8-ai megtekintésére – mondta el a szervezet munkatársa.

„Olyan gyerekektől várjuk a pályázatokat, akik

szociálisan hátrányos helyzetűek, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, illetve érdeklődnek a zene és a tánc iránt.

A beküldési határidő: május 4-e.”

Pethő Zsófia elmondta, a Gyermek és Ifjúsági Országgyűlés ülésén való részvételre 8-18 év közötti fiatalok pályázhatnak szintén egyénileg és csoportosan is.

„A pályázatnak az a címe: Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék? A kérdésen kívül ki kell fejteni azt is, miért pont ezt a kérdést tennék fel. A beküldési határidő: június 2.”

Az, hogy melyik politikus válaszol a gyerekek személyesen feltett kérdéseire, a beérkezett kérdésektől függ. A Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlést általában szeptember végén, október elején rendezik meg – mondta el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mit kérdeznének a miniszterektől a gyerekek?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást