Újra átalakítják a sokat kritizált történelematlaszt

Infostart
2017. február 14. 16:31
Ismét javaslatokat tehet többek a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete az új középiskolai atlasz kialakításához - ezekről beszélt Nánay Mihály elnök az InfoRádiónak.

Az Oktatáskutató Fejlesztő Intézet a Történelemoktatók Szakma Egyesületét is felkérte arra, hogy részt vegyen a középiskolai történelematlasz harmadik verziójának kidolgozásában. Nánay Mihály, az egyesület elnöke elmondta, szervezetük csak javaslattevő, a szerkesztői munkát a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete végzi. 

Új részletes jegyzéket készítenek arról, miket kellene módosítani a kiadványban. Előkerült a domborzat kérdése, hiszen sok történelmi folyamatnál fontos a történelmi háttér - javaslatot tesznek arra, mely térképeken kellene emiatt változtatni. Hasonlóképpen áttekintik a földrajzi fokhálózat feltüntetésének kérdését, valamint a jelek egyezményesítésének lehetséges módozatait.

A térképek mérete is alapvető probléma, fontos megjelölni, melyik térképet kellene megnövelni és melyik hagyható ki, mert mondjuk szerepel a tankönyvben. Készítenek javaslatot a névmutatóra is.

A kronológia kérdése Nánay Mihály szerint vitás kérdés. Az érettségi készítői szerint például nem feltétlenül jogos vagy érdemes kronológiai adatsort tenni a térképbe, hiszen ott a fő szempont a térképhasználat és a térbeli tájékozódás lenne. Az ő egyesületük álláspontja az, hogy alapvetően a térképet kellene használni arra, hogy a megfelelő dátumokat leolvassák a diákok, hiszen a kerettantervben előírt dátumok megtalálhatók az atlasz egyes lapjain. Ugyanakkor gondolkodnak valamiféle kompromisszumos megoldáson is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Javaslatok a középiskolai történelematlasz átalakításához
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást