Könnyíthetnek a családi csődvédelem feltételein

Infostart
2017. február 13. 19:03
Várhatóan módosítják a családi csődvédelem feltételrendszerét, mert a bonyolult procedúra sokakat visszariasztott - mondta az InfoRádióban a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője.

Nagyon bonyolult a belépés lehetősége és a bankok érdekeltsége is mérsékelt – hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. Harrach Péter hozzátette, az Igazságügyi Minisztérium közreműködésével ezen lehet segíteni.

„Már több mint 600 embernek sikerült, a szerződést megkötötték, sok ezren érdeklődtek és elképzelhetőnek a tartják a belépést, de a bonyolultság miatt eddig nem sikerült. A törvény-, illetve a végrehajtási rendelet módosításával ezen segíteni lehet.”

A módosítás ezres tételben növelheti a résztvevők számát – mondta Harrach Péter. A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője a nemzetközi példákra utalva elmondta, a helyi körülményektől függően van, ahol ennél jóval kevesebb, máshol több a jelentkezők száma.

„Az, hogy egyáltalán elindult, több száz ember részvételével, az pozitív jel és azt mutatja, hogy a jogintézmény szükséges és beleilleszkedik a magyar jogrendbe. Az emberek adósságcsapdába kerültek, amiből ki szeretnének jutni” - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Könnyíthetnek a családi csődvédelem feltételein
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást