Gyurcsány: elég a pokolian elvont értelmiségi szövegekből

Infostart
2017. február 7. 10:27
Ha a nyugatos demokrácia hívei nem tudnak jobb válaszokat adni, mint a Donald Trump amerikai elnökhöz hasonló politikusok, egyre több ország zárkózhat be - vélekedett a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Jó és rossz forgatókönyv

Több politikai forgatókönyv is elképzelhető a Brexit és a Trump-jelenség nyomán – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

"A jó forgatókönyv, hogy azok a politikusok, mint én magam is, akik egyébként sok helyen vitatkoznak a politikai-gazdasági rendszer mai működésével, struktúráival, de alapvetően hisznek ebben a nyugatos demokráciában, jobban megértik, hogy mi az oka ennek a tömeges elégedetlenségnek, ami olyanok kezébe hajtja el az embereket, mint Orbán Viktor, meg Donald Trump, meg a Brexit. A jó forgatókönyv, hogy nekünk erre jobb válaszunk lesz."

Így a volt kormányfő szerint a világ továbbra is nyitott maradhatna, megerősödhetne az Európai Unió és bővülhetne a világkereskedelem.

"A rossz forgatókönyv, hogy mi nem tudunk erre jó választ adni és bezárkózik Amerika. America is first - Amerika az első, aztán majd jön, hogy mindenki más az első és akkor nem a közös győzelmeket keressük, hanem egymással szembe fogunk fordulni és a konfliktusok növekednek és a mai struktúrák szétesnek, és akkor mondjuk hatalmas konfliktusok árán kell majd megtanulni a leckét és egy új rendszert fölépíteni. Mind a kettőben van lehetőség."

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy pártjának meg kell próbálnia az olykor pokolian elvont értelmiségi szövegeket úgy elmondani a választóknak, hogy azok számára is hiteles válaszok legyenek, akik két-három szóból vagy mondatból, sokszor érzelmi alapon ítélnek meg egy politikust. A pártvezető elismerte, hogy korábban ebben ő nem volt jó.

Titkos tárgyalások

Lengyel László politológus titokban próbálta rávenni Niedermüller Pétert, a Demokratikus Koalíció alelnökét, hogy a DK elnökségével és elnökével szemben politizáljon - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a hétvégén, évértékelő beszédében gyanúsította meg a többi baloldali pártot, hogy a DK kihagyásával működnének együtt.

"Az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint Botka László, egy kéretlen királycsináló invitálására egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat. Rendben van-e ez? Szerintem nincs."

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője később közölte, hogy Gyurcsány Ferenc Lengyel Lászlóra, a Gazdaságkutató Zrt. vezetőjére célzott „királycsináló”-ként, majd az InfoRádió Aréna című műsorában a pártelnök már részleteket is elárult a szerinte főben járó bűnről.

"Lengyel László megkereste Niedermüller Pétert, aki megkérdezett, hogy elmenjen-e, én mondtam, hogy persze, beszélgetni kell. Ott Lengyel László elmondta, hogy mi történik a háttérben és mit szeretne. Péter meghallgatta, mondta, hogy szerinte ez nem fog menni, ő sokkal lojálisabb ennél a DK-nál, minden kérést visszautasított, hogy ezt tartsa titokban, visszajött a DK elnökségéhez és elmondta, hát hogy mondjam, erős ellenérzést váltott ki mindaz, amit megtudtunk."

A beszélgetés célját Gyurcsány Ferenc a következőképp írta le.

"Közreműködőt szerezni a DK elnökségében annak érdekében, hogy velem és az elnökséggel szemben politizáljon valaki."

A további – baloldali pártok közti – egyeztetésektől azonban nem zárkózott el a pártvezető:

"Óh, persze, kérem szépen, ez nem érzelmi kérdés, ez egy erős figyelmeztetés, hogy fiúk, ezt így nem."

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László feltételeit – aki egy korábbi nyilatkozata szerint nem látná szívesen a DK elnökét egy közös listán – Gyurcsány Ferenc nem kommentálta, mint mondta, személyesen Botka Lászlónak fog reagálni, ha a szocialista politikus – várhatóan még februárban – felkeresi a Demokratikus Koalíciót.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Titkos tárgyalások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Politikai változások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást