eur:
394.55
usd:
370.74
bux:
66469.84
2024. április 16. kedd Csongor

Buszbaleset: már milliós adományok is érkeztek

Eddig 70 millió forintot gyűjtött össze a veronai buszbalesetben érintett családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet. Az adományokat várhatóan néhány héten belül átutalják - mondta el az InfoRádiónak Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója.

Lehel László elmondta: a 16 halálos áldozatot követelő tragédia másnapján indult a gyűjtés, amelynek során óriási összefogást tapasztaltak, egy emberként mozdult meg az ország.

Az adományok 98 százaléka magánszemélyektől érkezett: voltak pár száz forintosak, a többségük 5-10 ezer forintos, de érkeztek százezres, sőt, milliós nagyságrendű felajánlások is - ismertette az adatokat a gyűjtést lebonyolító segélyszervezet vezetője.

Az arányok mostanában változhatnak, mert két nagy bank, egy multi és egy sportrendezvény szervezői is bekapcsolódtak az adományozásba - közölte Lehel László.

Az Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is fogad pénzadományokat a www.segelyszervezet.hu honlapon és a 11705008-20464565 számlaszámon. Lehel László kérte, hogy az átutalásokra minden esetben írják rá: "Buszbaleset".

A gyűjtés az áldozatok temetéséig, tehát várhatóan még egy-két hétig folytatódik. Azok az adományozók, akik megadták a címüket, személyre szóló köszönőlevelet és a felajánlás felhasználásáról szóló tájékoztatást kapnak.

Lehel László hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet biztonságos adományozási csatorna, minden felajánlás az érintett családokhoz kerül, és minden a tragédiában veszteséget szenvedett család részesül az adományokból. Még nem tudják pontosan, hogyan osztják szét a felajánlásokat, de az bizonyos, hogy a családokat ért csapás mértékének megfelelően próbálnak differenciálni és egyeztetnek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium vezetésével, ahová az áldozatok és sérültek nagy része járt.

A segélyszervezet vezetője jelezte azt is, hogy az adományokat a nyilvánosság kizárásával szeretnék átadni.

Lehel László elmondta, hogy a tragédiában közvetve, távolabbi hozzátartozók, illetve ismerősök révén a segélyszervezet egyes munkatársai is érintettek.

A Ökumenikus Segélyszervezet vezetője köszönetet mondott az adományozóknak.

Pénzzel nem lehet gyászt, bánatot, elkeseredést, emberi nyomorúságot megváltani, de lehet összetartozást, együttérzést, szeretetet kifejezni. "Ezt volt a célunk" - mondta Lehel László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Izrael ellencsapásra készül Iránnal szemben, azonban jó esély van rá, hogy ez nem közvetlenül a perzsa állam területét veszi majd célba. Az Egyesült Államok közben nyomást gyakorol a zsidó államra, azzal a céllal, hogy ne legyen további eszkaláció. A Hamász visszadobta az összes izraeli előterjesztést a túsztárgyalások során és még nehezebben teljesíthető követeléseket fogalmazott meg. Irán bejelentette: ha Izrael támad, elsöprő és azonnali megtorlással fognak válaszolni. Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×