eur:
394.51
usd:
369.94
bux:
65173.41
2024. április 19. péntek Emma

Az átlagosnál nagyobb béremelés két fontos területen – a nap hírösszefoglalója

Az átlagosnál nagyobb oktatási és egészségügyi béremelésre hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Helyes döntésnek tartja az MSZP választmánya Botka László miniszterelnöki jelölését. Az amerikai elnök rendelete után visszafordítottak hat, Egyesült Államokba tartó utast a kairói repülőtéren. A nap hírösszefoglalója

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az átlagosnál jobban emelkedtek a bérek az oktatásban és az egészségügyben. Rétvári Bence elmondta: az egészségügyi dolgozók bére 21, az oktatási területen dolgozóké pedig 11 százalékkal nőtt. Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője az államtitkár szavaira úgy reagált, hogy a kormány a tanároknak nem biztosítja az automatikus béremelést, emellett kimaradtak a bérrendezésből az iskolák, óvodák technikai munkatársai, illetve az oktatási háttérintézményekben dolgozók.

Helyes döntésnek tartja az MSZP választmánya, hogy a párt elnöksége Botka Lászlót javasolja a baloldali pártok miniszterelnök-jelöltjének - közölte a testület elnöke. Hiller István elmondta: a választmány megerősítette a szegedi polgármesternek adott felhatalmazást arra, hogy az együttműködésről tárgyaljon más pártokkal, amelyek eredményéről várhatóan márciusban ad tájékoztatást. Az ellenzéki politikus hozzátette: a szocialista választmány felkérte a parlamenti frakciót Majtényi László jelölésére köztársasági elnöknek.

A nemzet egészét kívánja képviselni a Jobbik, amely készen áll a kormányzásra – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke. Vona Gábor pártja évadnyitó rendezvényén közölte: a Jobbik hatalomra kerülése az elszámoltatással kezdődne. Feladatként jelölte meg a józan kül- és magyarságpolitikát, a migráció megállítását és a határőrség felállítását. Vona Gábor megfelelő béreket, egészségügyet és oktatást sürgetett, illetve a fejlesztésre szánt források ésszerű felhasználását.

Határozottabb európai fellépést sürgetnek a földközi-tengeri uniós tagországok az olyan kihívások kezelésében, mint a migránshullám, a biztonság és a populista jelenségek. A térség érintett hét államának állam- és kormányfői a lisszaboni tanácskozásuk után elfogadott nyilatkozatban alapvetően fontosnak nevezték, hogy az Európai Uniót erősebben és egységesebben tartsák össze saját értékei: a demokrácia, a szabadságjogok, a világszintű szabadkereskedelem.

A francia államfő szerint Európának határozott választ kell adnia az új amerikai elnök megnyilatkozásaira. Francois Hollande a hét dél-európai uniós tagállam csúcstalálkozóján kifogásolta, hogy Donald Trump üdvözölte a brit uniós kilépést, egyúttal hasonló lépésre bátorít más tagállamokat is. A francia elnök bírálta a gazdaságok destabilizálásával fenyegető protekcionista washingtoni intézkedéseket, és azt is, hogy Donald Trump elutasítja a menekültek befogadását, illetve kétségbe vonja a nemzetközi klíma-megállapodás hasznát.

Nem engedtek felszállni öt iraki és egy jemeni állampolgárt egy New Yorkba tartó járatra a kairói repülőtéren. annak ellenére, hogy érvényes vízumuk volt. Az eset egy nappal azután történt, hogy az amerikai elnök hét muszlim országból felfüggesztette a menekültek és bevándorló beutazását az Egyesült Államokba. Közben több légitársaság is bejelentette megtagadja a felszállást amerikai járataira iráni állampolgárok számára.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Példátlan, történelmi lépésre készül Donald Trump: jogászok ezreit fogja mozgósítani

Példátlan, történelmi lépésre készül Donald Trump: jogászok ezreit fogja mozgósítani

Ahogy a Politico beszámol róla, Donald Trump volt amerikai elnök kampánya saját tájékoztatása szerint több mint százezer jogászt és ügyvédet fog hadba állítani, hogy felügyelje a 2024-es választások tisztaságát. A kezdeményezés, amelyet a Trump-kampány és a Republikánus Nemzeti Bizottság "az ország történetének legkiterjedtebb és legmonumentálisabb választási integritási programjaként" jellemzett, magában foglalja a jelentkezők képzését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×