Tortával várja a vendégeket az egyéves Nem Adom Fel Kávézó

Infostart
2017. január 27. 13:43
Ma egyéves a Nem Adom Fel Kávézó, Budapest első fogyatékkal élők által működtetett kávézója. Érzékenyítő tréninggel, születésnapi tortával, fotókiállítással és koncerttel várnak mindenkit, aki ma betér a kávézójukba – mondta az InfoRádiónak Veres Marianna, a kávézó üzletvezetője.

„Lettner Kriszta fotográfus – aki a kulturális programjainkat rendszeresen fotózza - felvételeiből nyílik kiállítás 17 órakor, este hét órakor pedig a Nem adom fel együttes koncertje kezdődik” - sorolta a Nem Adom Fel kávézó üzletvezetője.

Tavaly január 27-én nyitottunk. Huszonhat fővel indultunk, akik közül húsz megváltozott munkaképességű fogyatékossággal élő dolgozó volt, és ma is ennyien vagyunk – közölte a Nem Adom Fel kávézó üzletvezetője.

Hozzátette, hogy továbbra is szeretnék tartani, hogy a fogyatékkal élő dolgozók aránya elérje a 75 százalékot.

„A kávézónk a Baross utca - Magdolna utca sarkán van, ami nem mondható a legideálisabbnak. Ám azt vettük észre, hogy az embereket különböző módon lehet elérni. A kávézónkban például már egy bő fél éve szervezünk heti-kétheti rendszerességgel filmklubot, ahol magyar és külföldi alkotók filmjeit is lehet látni” - mesélte Veres Marianna.

Hozzátette, hogy próbálnak olyan filmeket választani, amelyek valamennyire a fogyatékossággal, a sérültséggel kapcsolatosak. Így például többször is vetítették hatalmas sikerrel Tillának a Tiszta szívvel című filmjét, és lehetőség szerint meghívják az alkotókat is a filmvetítés utáni beszélgetésre.

A kávézó üzletvezetője elmondta, hogy egy irodalmi kávéház sorozatuk is van, amelynek keretében több esetben Kossuth-díjas művészek is eljöttek hozzájuk beszélgetni.

„Péntekenként van egy bulisabb, zenésebb sorozatunk, ahol a Nem adom fel együttes vagy más olyan csapatok tudnak fellépni, akiknek a tagjai között hátrányos helyzetű sérültséggel élő zenészek, művészek vannak” - mesélte a vezető.

De tartanak érzékenyítő tréningeket is, ahol egy két-három órás csapatjáték során ismerkednek meg a vendégek a különböző sérültségekkel és fogyatékosságokkal, és a sérült emberekkel töltenek együtt időt.

„A kávézó egyéves születésnapján a tréningcsapatunk az érzékenyítő tréning elemeit mutatja meg az ide látogató vendégeknek. Ezenkívül ma minden hozzánk betérő vendégünket vendégül látjuk a születésnapi tortánkból is” - mondta Veres Marianna.

„Lettner Kriszta fotográfus – aki a kulturális programjainkat rendszeresen fotózza - felvételeiből nyílik kiállítás 17 órakor, este hét órakor pedig a Nem adom fel együttes koncertje kezdődik” - sorolta a Nem Adom Fel kávézó üzletvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tortával várja a vendégeket az egyéves Nem Adom Fel Kávézó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást