Nem azért találkozik Orbán Viktor Botka Lászlóval, amire először gondol

Infostart
2017. január 27. 13:30
Szegedre utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Botka Lászlóval, a város polgármesterével tárgyaljon.

Szeged fejlesztésének megvitatására érkezik ma Orbán Viktor miniszterelnök a csongrádi megyeszékhelyre, például, hogy miként vehet részt a település a Modern Városok programban.

A találkozó érdekessége, hogy ezúttal ellenzéki politikus által vezetett várost látogat meg a kormányfő, másrészt a települést 2002 óta vezető Botka László lehet 2018-ban a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, hiszen az MSZP elfogadta a politikus által ehhez támasztott feltételeket és a sajtóhírek szerint múlt héten más pártokkal is megkezdődtek az egyeztetések.

Minderről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég úgy fogalmazott, hogy a kormány távol tartja magát az ellenzéki pártok közötti csatáktól, a város fejlesztésének érdekében szervezték a találkozót.

„Nem azért megyünk, mert az MSZP leendő miniszterelnök-jelöltjével szeretnénk beszélni, hanem Szeged város polgárait képviselő polgármesterrel szeretnénk beszélni, mert a kormány mindenkinek segíteni szeretne, Szeged polgárainak is.”

Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László szegedi polgármester várhatóan az egyeztetés után, közös sajtótájékoztatón számol be a tárgyalás eredményeiről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem azért találkozik Orbán Viktor Botka Lászlóval, amire először gondol
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást