Kötelező szűrővizsgálatokra küldeni a betegeket, de nincs hová

Infostart
2017. január 25. 08:03
Bár egy 1997-es jogszabály előírja, hogy a háziorvosnak rendszeresen el kell küldenie a panaszmentes beteget is szűrővizsgálatra, de ennek betartására nincsenek meg a sem a személyi, sem a tárgyi feltételek - mondta az InfoRádiónak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

A betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatok rendjét egy 1997-es miniszteri rendelet szabályozza, és eszerint a háziorvosoknak meghatározott időnként

kötelezően szűrővizsgálatokra kell küldeniük a panaszmentes pácienseiket is,

ám erre a legritkább esetben kerül sor. 

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke elismerte, hogy ma is hatályos ez a jogszabály, csak éppen a végrehajtására nem teremtették meg a feltételeket, mert ahhoz, hogy ez a rendszer működőképes legyen,  rendelőintézeti, szakorvosi, asszisztensi kapacitás kell és megfelelő diagnosztikai háttér is.

"A teljesítményvolumen-korlát alatt tevékenykedő egészségügyben, ahol nagy létszámhiány, hosszúak a várólisták, ami a jelenlegi gyógyító munkát is hátráltatja,

elképzelhetetlen, hogy még az ilyen szűrővizsgálatokon jelentkezők kivizsgálást is el lehessen végeztetni"

- mondta Selmeczi Kamill.

Nőnél a méhnyakrákszűrés, az emlőszűrés, mindkét nemnél a végbélrákszűrés tartozik például az elvileg kötelező szűrővizsgálatok közé, de a tapasztalatok szerint csak a már panaszokkal jelentkező betegeket utalják be ezekre a vizsgálatokra. Selmeczi Kamill szerint a pácienseket is érdekeltté kellene tenni a szűrésekben, például a rendszeresen megjelenőknek csökkenteni kellene a járulékterheiket.

"Ezeknek a vizsgálatoknak rutinszerűeknek kellene lenniük, de erre nincs meg sem a személyi, sem az eszközfeltétel" - mondta az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kötelező szűrővizsgálatokra küldeni a betegeket, de nincs hová
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást