Feketelista készülhet a gyermekbántalmazókról

Infostart
2017. január 25. 08:36
Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, hogy soha többé ne kerülhessenek gyerekek közelébe. A lista beépülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába.

A feketelistával előznék meg, hogy olyanok dolgozzanak a gyermekvédelmi rendszerben, akik korábban már bántalmazás vagy bűncselekmény elkövetése miatt szembekerültek a törvénnyel – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a módosító javaslat tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta: a rendszernek nemcsak akkor kell működnie, amikor fény derül egy bűncselekményre, hanem azt megelőzően is.

A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben. A jövőben létrehozunk egy nyilvántartást azokról, akik elkövettek ilyen típusú bűncselekményt, hogy többé ne kerülhessenek a gyermekek közelébe – mondta az államtitkár, aki szerint az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyult eddig.

A törvénymódosítás szükségességét megerősíti a bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthonban történt sorozatos szexuális visszaélés, amelyre ősszel derült fény, mikor két, intézetben nevelkedő gyermek a sajtóhoz fordult. Mivel az ott dolgozók, illetve a településen élők közül senki nem jelezte, hogy 2012-ben hasonló ügyben már folyt egy rendőrségi vizsgálat, a hatóságok nem léphettek korábban, noha megelőzhetők lehettek volna a bántalmazások.