Elhúzódik a busztragédia áldozatainak azonosítása

Infostart
2017. január 25. 13:59
A veronai buszbaleset halálos áldozatainak azonosítása és hazaszállítása valószínűleg áthúzódik a jövő hétre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak, hozzátéve, hogy továbbra sem tudni a tragédia okát. Közben sajtónyilatkozatot adott ki a balesetben érintett járművet üzemeltető cég vezetője. Ő azt írta: nagyon jó állapotúak, és évente másfél millió kilométert tesznek meg a járművei, az érintett busz is karban volt tartva.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak beszámolt arról, hogy a veronai buszbalesetben elhunytak azonosítását rendkívüli módon megnehezíti a tűz miatti roncsolódás, így később lehet meg a DNS-minták eredménye.

„Bár korábban arról volt szó, hogy szerda-csütörtökre befejeződhet az eljárás, valószínűleg elhúzódik a jövő hétre is, és a holttesteket is akkor hozhatjuk majd haza. Egyelőre nem tudjuk, mi okozta a balesetet. Az Olaszországban kezelt válságos állapotú sérültek helyzete stagnál, az egyik sérültnél felcsillant a remény, hogy ha nem romlik az állapota, vagy picit javul, akkor 7-10 nap múlva hazahozhatjuk” - közölte.

Az InfoRádió megkereste a Pizolit Busz Kft. vezetőjét, de nem nyilatkozott. Ennek a cégnek a járműje szenvedett balesetet Verona közelében. Czakó Tibor közleményében azt hangsúlyozta: a busz kifogástalan állapotban indult útnak, a műszaki vizsgálatokat szigorúan betartották, decemberben esett át utoljára kötelező szervizen, novemberben kapott vadonatúj gumikat.

A cégvezető hozzáfűzte: a társaság járművei karbantartottak, évente másfél millió kilométert tesznek meg, amelyeknek kétharmada külföldi út. A sofőrök legalább 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek egymással mindenki részletesen ismeri a saját autóbuszát.

Kiemelte: a több mint húsz éve személyszállítással foglalkozó Kft. történetében még soha nem fordult elő személyi sérülést okozó baleset, az olaszországi tragédiáról éppen ezért a vállalat minden dolgozója döbbenten értesült. Azt írja maga is sokkos állapotba került, ugyanakkor kötelességének tartotta, hogy minden birtokában lévő információt megosszon és együttérzését fejezze ki az érintetteknek. Most a túlélők segítésére egy krízis-központ létrehozásán dolgozik, ahol találkozhatnak szakemberekkel, de mindenekelőtt egymással.

Közben a Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. átvállalja a veronai buszbalesetben elhunytak temetési költségét.