Így segítenek a Szinyei Gimnázium diákjainak

InfoRádió / MTI
2017. január 24. 11:50
Kedden már tanítási napot tartottak a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. A diákoknak pszichológusok segítenek.

Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a szakszolgálat főigazgatója.

Mosányi Emőke közölte, kedden valamennyi osztályban az osztályfőnökkel együtt két pszichológus kezdte a napot, akik két órán keresztül, de szükség esetén egész nap ott maradnak, továbbá még hetekig jelen lesznek az iskolában.

Azt mondta, ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.

Mosányi Emőke arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, a felajánlások okán folyamatosan csöng a telefon az iskolában.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.