Az óvónőkön múlik, hogy szmogriadóban is a szabadban vannak-e az óvodások

Infostart
2017. január 24. 06:47
Nagyobb részben az intézményvezetők, illetve az óvónők, gondozónők, kisebb részben pedig a kerületek belátásán múlik ma Budapesten, hogy szmogriadó idején kiviszik-e az óvodásokat és bölcsődéseket a levegőre - írta a hvg.hu.

„A gyermekeknek naponta legalább egy-másfél órát kell a szabad levegőn kell tartózkodniuk” – olvasható a házirend szabályai között több, találomra felkeresett óvodai honlapon. Sok helyütt az is szerepel a leírásban, hogy az elv mínusz 10 (másutt mínusz 5) Celsius fokig érvényes, arról viszont, hogy a rossz levegőminőség felülírja-e a szabályt, szinte sehol nem tesznek említést.

A hvg.hu körképe szerint minderre nemcsak az egyes intézményekben, hanem központilag sincsen szabályozás.

„A gyásznappal kapcsolatos teendőkről írt nekünk a kormányhivatal, de a szmogriadóról nem. Ezzel együtt természetesen nézünk híradót, láttuk, mi a helyzet, úgyhogy nem vittük ki a gyerekeket” – így magyarázta a hvg.hu-nak egy pesterzsébeti óvoda vezetője, hogy több, tőlük függetlenül megkérdezett kerületi intézményhez hasonlóan ők is „saját kútfőből” döntöttek úgy, hogy kihagyják a délelőtti udvarszünetet.

A második legrosszabb levegőjű kerületben, Kőbányán az önkormányzat külön rendeletben határozta meg korábban, hogy a kerület 18 óvodája és 8 bölcsődéje hogyan járjon el szmogriadó idején.

A messze legmagasabb szállópor-koncentrációjú Csepelen – amelynek egyébként hét óvodája is annak a Szent István úti mérőpontnak a környékén fekszik, amely a kiugró PM10 értékeket rögzítette - rendeletben ugyan nem írják elő a teendőket, de az önkormányzat intézményfelügyeleti osztályának vezetője hétfő reggel körlevélben hívta fel a kerület nevelési intézményeit - összesen 28 óvodát és bölcsődét -, hogy ne vigyék ki az udvarra a gyerekeket.

Hasonlóan jártak el Miskolcon is, ahol a tartósan magas szállópor-koncentráció miatt vasárnap szintén riasztási fokozatba lépett a szmogriadó.

Nyíregyházán viszont – ahol hétfőtől léptek életbe a rossz levegő miatti intézkedések – nemcsak az önkormányzat, hanem a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztálya is figyelmeztette emailben az intézményeket.

A tisztifőorvosi szolgálatok átszervezése óta Budapesten ez a Fővárosi Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának lehetne feladata, ám míg maga a fővárosi önkormányzat szombati és hétfői közleménye mellett még a twitterén is kitért a szmog gyereket érintő kockázataira, a fővárosi tisztifőorvosi honlapon semmi nem figyelmeztet erre (illetve általában a szmogriadóra), és az óvodákkal, bölcsődékkel sem vették fel a kapcsolatot – számolt be a hvg.hu.

A szervezet hvg.hu-nak küldött válasza szerint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya a szmogriadó életbe lépésekor azért nem küld külön értesítést a gyermekintézmények vezetőinek, mert az ÁNTSZ OTH lakossági honlapján megtalálható a Levegőminőség lakossági tájékoztató, melyet folyamatosan frissítenek.

A főosztály magyarázata szerint „a gyermekintézmények és az oktatási-nevelési intézmények vezetői számára ajánlott, hogy a tájékoztatót folyamatosan kísérjék figyelemmel, és az abban leírtakat alkalmazzák. Az oldalon olvasható tanácsok segítik őket annak eldöntésében, hogy a gyermekeket kivigyék-e a levegőre.”