eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kevés fuvarozót érint a korlátozás

A fuvarozókat is érinti, bár nem drámai mértékben az érvényben lévő budapesti szmogriadó, egyes járművek, például az érintett BKV buszok pedig mentességet élveznek - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője elmondta, a korlátozás érinti a fuvarozókat, de nem olyan mértékben, hogy az drámaian érezhető legyen a közlekedésükben.

„A fuvarozók sincsenek felmentve a korlátozások alól, ugyanakkor vannak kivételek. Bizonyos tevékenységek alá sorolt célforgalomban közlekedő járművekre, például élelmiszert szállító gépjárművekre nem vonatkozik a korlátozás, tehát egy pékség, ami árut szállít egy üzletlánchoz, az megteheti.

Az Euro 01, 02 kategóriákban a korlátozás kis százalékban érinti a fuvarozók járműveit – mondta Árvai Tivadar, aki hozzátette, ugyanakkor 2000 előtt járművek ezek, amelyekből már elég kevés fut már. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője megjegyezte, a 01-es kategóriában egyébként állandó tiltás van Budapest egyes területein.

„Minden haszongépjárművet: buszt, kamiont, teherautót érint a korlátozás, de a helyi, helyközi és távolsági közúti közlekedésben résztvevők, a személytaxi szolgáltatást végzők mentesítést kapnak, ők a szmogriadó alatt is közlekedhetnek.”

A korlátozás reggel 6 és este 10 óra között van érvényben, Árvai Tivadar azt mondta, ettől még éjszaka sem kell arra számítani, hogy megnő a forgalom.

„A normál ügymenet szerinti szállítások egy része egyébként is korlátozott időszakban történik, az éjszakai órákban általában amúgy is korlátozva van a nagyobb teherautók közlekedése.”

Azok a teherautók, amelyek nem tartoznak a kivételek közé és az Euro 01 és 02 kategóriához tartoznak, most nem szállíthatnak sem éjjel, sem nappal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×