Az olaszországi buszbaleset helyszínén magyar rendőrök is részt vesznek a nyomozásban

Infostart
2017. január 23. 12:28
Magyar rendőrszakértői csoport utazott Olaszországba, a veronai buszbaleset helyszínére.

A veronai nyomozást irányító ügyész kérte fel a magyar rendőrséget, hogy a helyszínen segítsék a nyomozást, ezért Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályának vezetője és három kollégája a helyszínre utazott.

A sok sérültre és halálos áldozatra való tekintettel elég aprólékos munkáról van szó. Mivel az autóbuszból a vas vázon kívül nem maradt semmi, és minden értékelhető tárgyi bizonyítási eszköz elégett, csak az ott lévő sérültek beszámolóira lehet hagyatkozni, és így nehéz a nyomozás - mondta az InfoRádiónak az első tapasztalataikról Óberling József.

Fontos tudni, hogy az olasz nyomozóhatóság önállóan vizsgálja az esemény körülményeit és próbálják a baleset okait és körülményeit felderíteni. A magyar szakértőcsoporttól meghatározott kérdésekben kérnek segítséget, illetve bizonyos információk Magyarországról történő beszerzését várják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óberling József beszámolója a helyszínről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást