Ezek a legfrissebb hírek a magyar diákok balesetéről - Szijjártó

InfoRádió
2017. január 21. 09:59
Egy utast mesterséges kómában tartanak, ő életveszélyben van, emellett 2 nagyon súlyos, 10 súlyos és 13 könnyű sérültet ápolnak kórházban az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbaleset után. 12-en jól vannak, őket a rendőrség először az autópályarendőrség ingatlanjába szállította, majd egy Verona déli részén lévő szállodába vitték - számolt be a pillanatnyilag rendelkezésre álló információkról Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli délelőtti tájékoztatóján. A balesetet szenvedett magyar busz franciaországi sítáborból szállított haza budapesti középiskolásokat.

Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és "nagyjából végleges" a kórházban ápoltaké.

A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt. A kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja - közölte.

A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet, de az olasz rendőrök nem találtak féknyomot. Arról is ellentétesek az információk, hogy hányan ültek a buszon, amely Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a jármű első részében - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy hajnalban a milánói magyar főkonzul és egy munkatársa Veronába érkezett, ahol három kórházban ápolják a sérülteket. A többieket a veronai polgármester közreműködésének köszönhetően a város déli részén szállodában helyezték el, hozzájuk már kirendeltek pszichológust - tette hozzá.

Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt. A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása - ismertette Szijjártó Péter.

A szülők a milánói főkonzulátus ügyeleti számán is (00-39/339-62-19-517) érdeklődhetnek gyermekük állapotáról - tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy beszélt annak a budapesti gimnáziumnak az igazgatójával, amelynek diákjai balesetet szenvedtek, de az intézményt nem nevezte meg. (Sajtóhírek szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset, amit alátámaszt az is, hogy szombaton a VI. kerületi középiskola épületére gyászlobogót tűztek ki.)

Szijjártó Péter közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint vezető főorvosa is a helyszínre indult, de konzultált a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójával is, és az intézmény kész a hazaérkező sebesültek fogadására.

Szólt arról is: Olaszország miniszterelnöke részvétét nyilvánította a római magyar képviseleten keresztül, és így tett a lett külügyminiszter is.