Bezárt az egyik legnagyobb budapesti gyógyszertár

Infostart
2017. január 19. 08:59
Be kellett zárni Budapest egyik legnagyobb patikáját, miután a gyógyszertári tulajdonrészeket átrendező jogszabály összeugrasztotta a gazdáit – értesült az atv.hu.

Naponta ezer-ezerötszáz beteg válthatta be a receptjét december végéig a Déli Gyógyszertárban, a város egyik legrégebbi és az egyik legnagyobb forgalmú patikájában.

Ám miután a tulajdonosok január elsején nem tudták a társasági szerződéssel igazolni, hogy a tulajdonjog több mint ötven százalékban patikusé, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi-Intézet (OGYÉI) hatósági eljárással 30 napra fölfüggesztette a gyógyszerforgalmazást. Azaz gyakorlatilag becsukták a patikát, s ha a tulajdonosok – az ND Invest Kft. és a gyógyszertárat vezető úgynevezett személyi jogos gyógyszerész – január végéig nem tud egymással megegyezni,

végleg lakat kerülhet az Alkotás utcában 1887 óta üzemelő patikára.

Pedig a betegek szerint ez volt az a hely, ahol az elmúlt 30 évben sorban állás nélkül, éjjel-nappal lehetett receptet beváltani, és szinte soha nem mondták senkinek, hogy ez vagy az az orvosság elfogyott.

2017. január elsejéig minden közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban gyógyszerészhez kellett kerülnie a többségi tulajdonnak. Ezért október óta nagyjából hétszáz patikában kellett gyógyszerésznek kivásárolnia korábbi társa tulajdonrészét.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hét eleji bejelentése szerint összesen négy patika van, amelyik még nem bizonyította, hogy több mint ötven százalékban patikus kezébe került a tulajdon. Egyetlen gyógyszertárban kellett felfüggeszteni a forgalmazást, három átmenetileg amúgy sem vett részt a gyógyszerellátásban.

Az atv.hu úgy tudja: az egyetlen becsukott patika – a Déli Gyógyszertár – többségi tulajdonosának, az ND Invest Kft-nek az ügyvezetője, Kovács Balázs, illetve a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerész nem tudtak megegyezni. Az atv.hu információi szerint az átadandó tulajdonrész sorsa váltott ki vitát közöttük, mert mindketten a saját családjuk egy gyógyszerész tagjának juttatva akartak megfelelni a törvénynek. A személyi jogos gyógyszerész a fiának akarta megszerezni a tulajdonrészt, Kovács Balázs azonban a feleségének ajándékozta azt.