eur:
393.79
usd:
364.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Jelentősen nőtt az örökbefogadások száma Magyarországon

Két év alatt közel 15 százalékkal nőtt az engedélyezett örökbefogadások száma: csak tavaly több mint 820 gyereket fogadtak örökbe. Novák Katalin családügyi államtitkár szerint az lett a fő cél, hogy a kisgyermekek a lehető leghamarabb családba kerüljenek.

A határidőket jelentős mértékben lerövidítették, és mindent megtesznek, hogy egy olyan kisgyermek, akiről lemondtak a szülei, vagy valamilyen tragédia folytán egyedül maradt, lehetőség szerint minél hamarabb örökbe adható legyen - összegzett Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

"Az a célunk, hogy a lehető leghamarabb jussanak családba ezek a gyermekek, ha pedig nincs olyan család, ahol készek örökbe fogadni őket, akkor ne nagy gyermekotthonokban nevelkedjenek személytelenebb körülmények között, hanem akkor is jussanak nevelőszülőkhöz" - mondta az államtitkár.

Novák Katalin szerint több más intézkedés mellett az örökbefogadói gyes bevezetésének is szerepe van abban, hogy ma már fele-fele arányban fogadják örökbe az egészen pici, illetve a három évnél idősebb gyermekeket. Az államtitkár szerint azonban a rendszer még további finomításokat igényel. 

"Az emberségnek komoly szerepe van ebben a munkában, rendkívüli empátiára van szükség, amikor ilyen élethelyzetben lévő gyerekekkel és emberekkel foglalkozunk. Ezért a képzésnek, a szakemberek anyagi elismerésének is nagy jelentősége van, ezért is létünk előre ezen a területen" - mondta Novák Katalin.

Az államtitkár szerint szemléletváltozás figyelhető meg a társadalomban, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy növekszik az örökbe fogadott gyermekek száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×