„Majd lesz egy szép, kerek családunk” - de ki segít, ha nem így alakul?

Infostart
2017. január 15. 13:25
Az emberek többnyire idilli családban képzelik el az életüket: `anya, apa, gyerekek, kiskutya, kismacska és egy szép ház`. Sajnos azonban sokak sorsa nem így alakul - figyelmeztet az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke. Nagy Anna hozzátette: az egyszülős élet nehézségeinek megoldásában nyújthat segítséget az idén nyíló, az egyszülős családokat támogató budapesti központ.

„Az egyszülős családok több mint fele válás után jön létre, de azért minden harmadik egyszülős családban özvegyen maradt az egyik szülő, az apa vagy az anya. Ők aztán biztosan nem így gondolták az életüket” – mondta az InfoRádió Családi hét című magazinműsorában az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Nagy Anna ugyanakkor hozzátette, hogy az eddigi 11 évben, amióta az alapítvány egyszülős családokkal foglalkozik, nagyon sok olyan esetet látott, amikor a válás is úgy alakult, hogy azt az egyik szülő egyáltalán nem akarta.

„A legtöbben ezt úgy gondoljuk, hogy majd lesz egy szép kerek családunk, apa, anya, gyerekek, mellé kiskutya, kismacska és egy szép ház. Ám

nagyon sokszor nem így alakul az ember élete,

és hogy önhibájából vagy önhibáján kívül, az ez esetben másodlagos dolog. Hiszen akik ebben biztosan semmilyen szerepet nem játszottak, azok a gyerekek. Az

egyszülős családokban nevelkedő több mint félmillió gyermeket mindenképpen segíteni kell

abban, hogy olyan életminőséget kaphassanak, mint amilyen más gyereknek is jár” - hangsúlyozta.

Jelezte, hogy tíz egyszülős családból majdnem kilencben a gyermekek az anyukával élnek, de azért Magyarországon több tízezer, körülbelül 30-40 ezer férfi is egyedül neveli a gyermekét.

„Bár a gyakorlat azt mutatja, hogy az egyedül nevelő apukákat még mindig egy kicsit máshogy, sokkal pozitívabban ítéli meg a társadalom” - jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

Arra is kitért, hogy az érintettek gyakran szégyellik helyzetüket. És hogy

hova fordulhatnak segítségért? „Leginkább sehova”

- mondja Nagy Anna.

„Éppen ezért nagyon fontos, hogy megkaptuk a lehetőséget: létrehozzunk Magyarországon először egy olyan egyszülős központot, ahova segítségért fordulhatnak az érintettek – hangsúlyozta.

A kuratóriumi elnök hozzátette, hogy az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005 óta működik, de korlátozott lehetőségeik miatt néhány ezer embernek tudnak csak eddig segíteni.

„Ha összehasonlítjuk ezt a néhány ezres számot azzal a több százezres számmal, ahányan az országban egyszülős családban élnek, akkor látjuk, hogy csak töredékének tudtunk támogatást nyújtani. Mi azért dolgozunk, hogy a központ létrehozásával ugrásszerűen megnőjön azoknak a száma, akik gyakorlati segítséget kaphatnak a mindennapjaikhoz. Különösen azért, mert

egyedülálló szülőnek lenni ma Magyarországon még mindig stigma”

– hangsúlyozta Nagy Anna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170109 BEL1 1000 Egyszülős központ Budapesten (magcsal előke) sas
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást