A legtöbb helyen már normalizálódott a helyzet a havazás után - a nap hírei

InfoRádió
2017. január 14. 22:03
A legtöbb helyen már normalizálódott a helyzet a havazás után. A schengeni rendszer fenntartása mellett érvelt egy német lapnak adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter. Az agyhártyagyulladás elleni védőoltás ellátási problémáinak megoldását ígéri a jövő hétre az illetékes hatóság.

A legtöbb helyen már normalizálódott a helyzet a havazás után. A vasútvonalakon már szinte mindenütt korlátozások nélkül közlekednek a vonatok a szombat délelőtti jelentős késések után. A téli időjárás miatt a korábbi adatok szerint mintegy 400 alkalommal kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk. A legtöbb érintett településen is helyreállt az áramszolgáltatás. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai országszerte több mint 3600 esetet láttak el. Már mindenhol feloldották a korábban elrendelt forgalomkorlátozást, amely a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedését tiltotta több főútvonalon is. Részlegesen helyreállt a kompközlekedés a mohácsi révátkelőnél is a Dunán mérséklődött jégzajlás miatt.

Csak az uniós külső határok biztosításával lát lehetőséget az emberek és áruk szabad mozgására a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Die Welt német lapnak arról beszélt: a belső határoknak nyitottnak kell lenniük, ezért a schengeni rendszernek fenn kell maradnia. A tárcavezető megismételte: nem tartozik az alapvető emberi jogok közé, hogy tömegek vonuljanak keresztül biztonságos származási országokon és kiválasszák, hogy melyik államban akarnak élni.

Gyakorlatiasabb időszakra számít a magyar-amerikai kapcsolatokban a kormányszóvivő. Kovács Zoltán a Guardian című brit napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: Washingtonban Magyarországot már nem az eddigi vádakra jellemző kettős mércével fogják megítélni. Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért kifogásolja a civil szervezetek külföldi finanszírozását, Kovács Zoltán azt mondta: erre a nemzeti szuverenitás tükrében kell tekinteni és a civil szervezeteknek is teljesíteniük kell az átláthatóság követelményeit.

A jövő hétre megoldja a fertőző agyhártyagyulladás megelőzésére kifejlesztett meningococcus B vakcina átmeneti hiányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy az ellátási nehézséget az okozta, hogy az agyhártyagyulladással kapcsolatos hírek miatt a sokszorosára növekedett a kereslet, annak ellenére, hogy az ÁNTSZ több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy nincs járvány.

Az idén 50 milliárd forint lesz a Liget Budapest projekt költségvetése. Baán László miniszteri biztos a Magyar Időknek elmondta: az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a tervek szerint 2018-ra készül el, a Magyar Zene Háza és a Közlekedési Múzeum kivitelezési határideje 2019. Az Olof Palme-házat felújítják, vendéglátó- és rendezvényhelyszínként hasznosítják.

Újraválasztotta az LMP kongresszusa a párt két jelenlegi társelnökét, így továbbra is Szél Bernadett és Hadházy Ákos töltik be a posztot. Szél Bernadett a női társelnöki posztért egyedüliként indult, Hadházy Ákos mellett Csárdi Antal, a fővárosi közgyűlés LMP-s tagja is jelölt volt.A kongresszus az LMP titkárává Sallai R. Benedek országgyűlési képviselőt választotta.

Január 22-ig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának februári kurzusaira. A társadalomtudományok iránt érdeklődő 14-19 éves diákok az iskola mellett végezhetik el az e-learningen alapuló képzést, amely a programban részt vevők számára ingyenes.

Találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Donald Trump. A megválasztott amerikai elnök a Wall Street Journal-nak adott interjújában utalt arra, hogy a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésében számít az együttműködésre Moszkvával. Célzott arra is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Donald Trump szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az úgynevezett egy Kína-politikának. A leendő amerikai elnököt jövő pénteken iktatják be hivatalába.

Fontos napnak nevezte Lengyelország, Európa és a közös védelem számára az amerikai csapattelepítést Beata Szydlo kormányfő. A NATO keleti szárnyának megerősítése részeként Lengyelországba telepített amerikai páncélos dandárt több vezető politikus jelenlétében fogadták. Állandó jelleggel most először telepítettek nyugati haderőt a NATO keleti szárnyára. A Kreml bírálja az amerikai csapattelepítést.