Nincs szabály arra, hogy hány fok legyen egy kórteremben

InfoRádió
2017. január 13. 09:36
A nagy hideg miatt a kórházak fűtési költségei is megemelkednek. Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének volt elnöke a Magyar Időknek azt mondta: bár nincs előírás arra, hány foknak kell lennie egy kórteremben, hiszen eltérőek az adottságok, a 20 Celsius-fok, ahogyan a lakásokban, elvárható hőmérséklet.

Mint azt a Bács-Kiskun Megyei Kórház gazdasági igazgatója, Hegedűs István a Hírös.hu-nak elmondta: a kemény tél akár 10-20 millió forint pluszköltséget is jelenthet az intézménynek. Molnár Attila szerint azonban összességében a megugró kiadásokkal együtt sem beszélhetünk horribilis tételekről, már csak azért sem, mert a távhő-, illetve gázenergia-ráfordítások az összkiadásokon belül átlagosan mindössze 5-6 százalékra tehetők - írta a Magyar Idők.

A pluszkiadások így annak ellenére nem okozhatnak problémát az intézményeknél, hogy náluk nem volt rezsicsökkentés. Volt ugyanis energetikai korszerűsítés, ez kisebb-nagyobb mértékben szinte már az ország összes egészségügyi intézményét érintette. Több helyen a teljes hűtési-fűtési rendszer megújult, de legalább a nyílászárók cseréjére mindenütt futotta az uniós projekteknek köszönhetően, és ez jelentősen megkönnyíti az épületek kifűtését.