Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon - a nap hírei

InfoRádió
2017. január 11. 22:18
Nagymértékű munkahelyteremtést és gazdasági fellendülést ígért az Egyesült Államokban a megválasztott elnök. A külgazdasági és külügyminiszter szerint 8 ezer új munkahelyet teremthet 30 új német vállalati beruházás.

A megválasztott amerikai elnök szerint Oroszország állt az elnökválasztási kampány idején a Demokrata Pártot ért számítógépes támadások mögött. Donald Trump választási győzelme után tartott első sajtóértekezletén nagymértékű munkahelyteremtést és gazdasági fellendülést ígért az Egyesült Államokban. Szól arról is, hogy az új washingtoni kormány azonnal visszavonja a Barack Obama távozó elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási rendszert, és egy gazdaságosabb rendszert vezet be helyette.

Összesen 30 új német vállalati beruházásról tárgyal a kormány, ezek 8 ezer új munkahelyet jelenthetnek - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Berlinben. Szijjártó Péter 2017 egyik fő kihívásának tartja az átállást az új típusú gazdaságra, amiben a német vállalatok szerepe a legfontosabb.

Horvát lapinformáció szerint vita alakult ki a kormánykoalíció két pártja között, hogy az állam miből vásárolja vissza az INA részesedését a Mol-tól. A kisebbik kormánypárt ellenzi, hogy a vételár fedezetét a Horvát Elektromos Művek részvénycsomagjának eladásából szerezze vissza a kabinet.

A nemzetgazdasági tárca szerint érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről. Tamásné Czinege Csilla, adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: már ebben az évben a jogosultaknál marad a kedvezmények összege, amelyet nem utólag, hanem az adóévet követően kapnak vissza.

A Belügyminisztérium által meghirdetett tüzelőanyag-pályázat 180 ezer embernek jelent segítséget - mondta a tárca önkormányzati államtitkára. Pogácsás Tibor közölte: csaknem 2300 önkormányzat pályázott a támogatásra, egy település másfél millió forintot nyerhetett el.

Tavaly 12 köz-, és magán együttműködésből létrejött egyetemi projektet sikerült kiváltani mintegy 29 milliárd forint értékben - mondta el a felsőoktatásért felelős államtitkár. Palkovics László közölte: az idén 18 milliárd jut erre a célra.

Az MSZP árnyékkormányszerű működésre áll át február 18-án - mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Gyula arról is beszélt, hogy egyetért Botka László feltételeivel, és a szegedi polgármestert a párt miniszterelnök-jelöltjének tekinti.

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon. Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa az InfoRádióban elmondta: az év első naptári hetében megduplázódott, 16 ezerre emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

Rekordot döntött az áramfogyasztás, a MAVIR adatai szerint a rendszerterhelési adat meghaladta a 6800 megawattot. A korábbi rekord tavaly december 8-án volt. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító akkor a szokatlanul erős hideggel és az ünnepi díszkivilágítással magyarázta a csúcsot döntő áramfelhasználást.