eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Durva adat a fagyhalálokról

Tavaly ősztől december végéig 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a saját lakásukban - írta a Magyar Szociális Fórum adataira hivatkozva pénteken a Magyar Nemzet.

Simó Endre, a szervezet alapítója a lapnak azt mondta, ez a szám csaknem kétszer akkora, mint 2015 azonos időszakában, és egyre többen vannak, akiknek ugyan van hol lakniuk, de fűtésre már nincs pénzük.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy a kormány tervei szerint tartós megoldást jelentene az a jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy a segélyszervezetek lakást béreljenek az állami támogatásból.

Sok ingatlantulajdonos azonban nem szívesen adná ki a lakását hajléktalannak, ezért a Baptista Szeretetszolgálat szociális lakásügynökség létrehozásán gondolkodik. Ezzel kapcsolatban Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa a lapnak azt mondta, ezzel nagyjából 3-4 ezer hajléktalan lakhatását tudnák megoldani, de félő, hogy a szervezetek inkább munkásszálló-szerű épületekben helyezik el a hajléktalanokat a kevés forrás miatt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×