Meghalt Kakuk György

InfoRádió
2017. január 3. 14:32
Elhunyt Kakuk György, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, újságíró.

Kakuk György szívinfarktust kapott, 52 éves korában hunyt el - közölte a hvg.hu.

Debrecenben született, jogász végzettséget szerzett Szegeden, majd újságíróként dolgozott, később pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), illetve az ENSZ koszovói, majd kelet-timori misszióinak is munkatársa volt. 2014-ben a DK polgármesterjelöltje volt az I. kerületben.