Nem mindenhol jár karácsonyi jutalom – lapszemle

InfoRádió
2016. december 30. 07:30
Már másfél millióan váltottak ki az e-személyit – közölte a Magyar Idők. A Magyar Nemzet a közszférában nyújtott karácsonyi jutalmakról írt.

A Magyar Idők azt írja, hogy biztonságos és rendkívül népszerű az idén januárban bevezetett elektronikus személyi igazolvány, amelyből másfél millió darabot adtak ki. Ezt az átszervezés alatt álló Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke mondta a lapnak. Hasonlóan jók a tapasztalatok a korábban kiadott új útlevéllel kapcsolatban, és most azt tervezik, hogy az e-személyi, az útlevél és a vezetői engedélyek lejárati dátuma az ügyfél születésnapja lesz - tette hozzá Ignácz István vezérőrnagy, aki január elsejétől helyettes államtitkárként látja el feladatát.

A Magyar Nemzet körképe szerint jelentős a különbség az egyes állami intézmények által osztott karácsonyi jutalmak között. Miközben a Főpolgármesteri Hivatal és az ügyészség bőkezű volt a munkatársaival, akad olyan minisztérium, ahol egyáltalán nem osztottak prémiumot, igaz, olyan is, ahol 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal jutalmazták a dolgozókat. A Magyar Nemzeti Bank pedig egyszerűen titkolja, hogy mekkora összeget fordított jutalmakra - írja a lap.

A Portfolio összegyűjtötte a 2017-ben Budapesten várható legfontosabb irodafejlesztéseket. A portál szerzője szerint 2016 sok izgalmas pillanatot hozott a főváros irodapiacán. A nagy bejelentések mellett több olyan projekt elindult, ami a következő években teljesen átszabhatja Budapest jól ismert arculatát.

A napi.hu azt írja, hogy a kormány két tételben 9 milliárd 878 millió forinttal, illetve 3,5 milliárd forinttal megemelte az Egészségbiztosítási Alap támogatását. A nagyobb összeget az összevont szakellátás kapja, a kisebb pedig a speciális beszerzésű gyógyszerekre fordítható.

A Pénzcentrum laikusokkal végzett tesztje azzal a tanulsággal zárult, hogy teljesen mindegy, milyen pezsgőt veszünk szilveszterre. Az első helyen ugyanis az egyik nagy hipermarketlánc saját márkás pezsgője végzett, a második pedig egy olyan pezsgő lett, amit a szerkesztőség tagjai kutyultak össze.