Lehel László: el kellene nyújtani egész évre a karácsony szellemiségét

Infostart
2016. december 26. 10:00
Az emberek leginkább a karácsonyi ünnepek előtt érzik úgy, hogy segíteni kell a rászorulókon - mondta az Ökumenikus Segélyszolgálat elnök-igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Lehel László kiemelte, hogy a civil szervezetek azon vannak, hogy bővítsék az adományozók körét. A teljes beszélgetést meghallgathatják itt az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn 18 órakor.

„Nem arról van szó, hogy a körülöttünk lévő világ ránk nehezedik és minden a karácsonyról szól, hanem van egy lelki igény. Ilyenkor ez eléri a csúcspontját, olyan mértékű koncentráció van, ami ellen nem lehet menni. Ez rendben is volna, a baj az, hogy amiről karácsonykor beszélünk, nem tudjuk elnyújtani egész évre” - vetette fel Lehel László.

Az Ökumenikus Segélyszolgálat elnök-igazgatója úgy fogalmazott, csodálatos lenne, ha ezeket a fogalmakat, és amiket ilyenkor igyekszünk megtenni,

egész évben meg tudnánk élni,

de nem ezt mutatja az életünk és a környező világ. Hozzátette, minden tele van békétlenséggel, konfliktusokkal és ütközéssel, most karácsonykor ezeket megpróbáljuk kisimítani. Ebben természetes, hogy az adakozás, a mások felé fordulás, a megosztás nagyon előtérbe kerül.

„Vannak közösségek, cégek, amelyek jelentkeznek, hogy szeretnének tenni valamit. Néha furcsa ötleteik vannak, meg kell magyarázni, nem lenne jó, gondoljuk át újra, hogyan kellene segíteni. A hozzáértő segítségünkkel, ha látják, hogy együtt sikeresen megtettük, akkor pár hónap múlva újra jelentkeznek.

Vannak jó példák, és ez reményt ad.

Érdemes ezt az utat járni, a közösséget építeni, mert ha sokan vagyunk, többet tudunk tenni” - hangsúlyozta Lehel László.

A teljes beszélgetést meghallgathatják itt az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn 18 órakor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lehel László: el kellene nyújtani egész évre a karácsony szellemiségét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást