Január elejéig inkább ne legyen beteg!

Infostart
2016. december 24. 13:30
December közepétől január első hetéig normál üzemmódban nehéz időpontot kapni szakorvosi ellátásra - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György ez az ünnepeket megelőző szabadságolással magyarázta.

Ellátás az ügyeleteken

A gyerek szakorvosoknál néha még a felnőttekénél is hosszabb várólisták vannak – hangsúlyozta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György elmondta, ráadásul már sokan szabadságon vannak, így akut ellátást mostantól szinte csak az ügyeleteken lehet találni.

„Természetesen a kórházakban vannak szakorvosi ügyeletesek, de ezt sürgősségi formában kell elképzelni. Ilyenkor betegkivizsgálásra nem nagyon találunk módot.”

Póta György elmondta, ilyenkor az alapellátás szerepe megnő.

„Amit lehet, meg kell oldani a saját szintünkön, lehetőleg nem küldjük tovább a gyerekeket.”

Csak a súlyosabb, mindenképpen kórházi vagy szakorvosi vizsgálatot igényelő eseteket küldik tovább. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke kiemelte, a szakorvosi ügyeleteken természetesen van ellátás, de Póta György hozzátette:

"nem nyugodt hétköznapok szerint megy ilyenkor a munka."

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnök egyetértett azzal az észrevétellel, hogy ez az időszak egyre inkább kitolódik, akár december 10-től január 5-ig is eltarthat – tette hozzá.

„Elvileg még ma is normál munkanap van, de sokan már egész héten szabadságon vannak.”

Póta György kiemelte. a szülő felelőssége, hogy egy krónikus beteg gyerek tudott vagy várható tüneteire felkészüljön.

„Egy állandóan szedett gyógyszer ne az ünnepek alatt fogyjon el!” - hangsúlyozta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnök.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Január elejéig inkább ne legyen beteg!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást