Tuzson: adócsökkentéssel és béremeléssel erősödik az ország

Infostart
2016. december 17. 15:18
Magyarország a magyar emberek teljesítményének köszönhetően erősödik, ami lehetővé teszi, hogy az államadósság növelése nélkül lehessen csökkenteni az adókat és növelni a béreket - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormány képviselője úgy fogalmazott, a kormány és az Országgyűlés utóbbi időben hozott döntéseinek köszönhetően a magyar emberek ismét léphetnek egyet előre.

Tuzson Bence sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a legutóbbi adócsökkentéseket az a baloldal nem szavazta meg, amely szerinte kormányzása idején a magasabb adókban hitt, és az "agyonadóztatás" ellenére sem tudott érdemi növekedést elérni, sőt inkább elszegényedés volt tapasztalható.

Az államtitkár kiemelte, a jelenlegi kormány 2010 óta az adócsökkentés pártján áll. Példaként említette, hogy a személyi jövedelemadó több mint felével csökkent, létrejött a családi adórendszer, folyamatosan csökken a társasági adó és a kisvállalkozók teherviselése is egyszerűsödik, továbbá a legfontosabb élelmiszerek áfája is mérséklődik, hasonlóan az internet, az éttermi szolgáltatások és az új lakások forgalmi adójához.

Tuzson Bence emlékeztetett arra is, hogy a kormány a bérmegállapodást segítve döntött arról, hogy csökkenti a bérekre rakodó terheket, a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adó mértéke jövőre 27 százalékról 22 százalékra, majd a következő évben 20 százalékra csökken, a kabinet pedig azt követően is hajlandó további csökkentésre.

A kormány képviselője a magyarországi cégek szempontjából nagy segítségnek nevezte a társasági adó 9 százalékra csökkentését, ami által növekedhet Magyarország versenyképessége, több befektető érkezhet az országba.

Tuzson Bence emellett kitért arra is, hogy a kisvállalkozók is komoly kedvezményt kapnak azzal, hogy jövőre már az ideinél nagyobb, akár havi 1 millió forintig terjedő bevétel után vehetik igénybe a kisadózó vállalkozások tételes adóját.