eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lesz pénz a Démétér Ház bővítésére

A daganatos gyerekek átmeneti otthonául szolgáló budapesti Démétér Ház bővítésére, valamint a Hagyományok Háza fejlesztésére, s kárpátaljai kirendeltségének létrehozására biztosít többletforrásokat a kormány.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint a Szent László Kórház területén működő Démétér Ház bővítésére 42 millió forintot csoportosítanak át az idei költségvetésben. A 2006-ban létrejött Démétér Ház térítésmentes szállást biztosít a budapesti csontvelő-transzplantációs osztályon kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak.

A Démétér Alapítvány Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát kérte fel a daganatos gyerekek átmeneti otthonául szolgáló Démétér Ház bővítésének fővédnökévé. Az erről szóló megállapodást december elsején írta alá az államtitkár és Kriván Gergely, az alapítvány elnöke.

Emellett a Hagyományok Háza kárpátaljai kirendeltségének létrehozására 20 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el Orbán Viktor miniszterelnök.

Egy másik kormányhatározat szerint a kormány döntött a Hagyományok Háza mint a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézményének megerősítéséről, az ezzel kapcsolatos közfeladatai bővítéséről és az ehhez szükséges források megteremtéséről is. Erre az idei költségvetésben 145,4 millió forint egyszeri átcsoportosításáról döntöttek. Ezen felül a Hagyományok Háza szakmai és stratégiai programjainak megvalósítására jövő évtől beépülő jelleggel csaknem 497 millió forint többletforrást biztosítanak az Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetésében.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×