Még egy évig biztosan védettek az ügyvédi irodák

Infostart
2016. december 15. 17:03
A legoptimálisabb esetben is még legalább egy évet várni kell arra, hogy az ügyvédi irodáknak ugyanúgy kötelező legyen nyilvánosságra hozniuk a pénzügyi beszámolóikat, mint a gazdasági élet más szereplőinek.

Az Országgyűlés júniusban törölte el azt a tavaly márciusban elfogadott előírást, hogy az ügyvédi irodáknak kötelező közzétenniük a pénzügyi beszámolóikat, habár addigra már több iroda nyilvánosságra hozta a 2014-es eredményeit.

Korábbi sajtóhírek szerint még a kormánypárti képviselők sem tudták, hogy ki rejtette el egy salátatörvényben ezt a javaslatot, amit egyébként az Igazságügyi Minisztérium sem támogatott, mégis megszavazták. Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azzal magyarázta az ügyvédi irodák átláthatóságát szolgáló szabályozás visszavonását, hogy az túllőtt a célon.

"Két érdek ütközik. Az egyik az, hogy a nyilvánosság a gazdaság életében minél erőteljesebb legyen, a másik viszont az, hogy az ügyvédek olyan munkát látnak el, ahol az ügyvédi titoktartás rendkívül lényeges" - mondta Kósa Lajos.

A szocialista Bárándy Gergely nem ért egyet a fideszes érveléssel."Ha csak a számokat hozzuk nyilvánosságra, nem pedig az ügyfélkört, akkor nem fogja sérteni az ügyfélnek a jogait" - véli Bárándy Gergely.

A jobbikos Lukács László György szakmai egyeztetést sürget."Az ügyvédségbe vetett hitnek a megerősítésére is alkalmas lenne, ha jobban beleláthatnának vagy többet láthatnának az ügyvédi irodák gazdálkodásából" - véli Lukács László György.

Az Igazságügyi Minisztérium már megkezdte az új ügyvédi törvény előkészítését, amely várhatóan az ügyvédi irodák pénzforgalmának nyilvánosságát is szabályozza.

Jelenleg a Magyar Ügyvédi Kamara dolgozik a koncepción - tájékoztatta az InfoRádiót Bánáti János, a köztestület elnöke.

Az InfoRádió a Kormányinfón megkérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert."Az ügyvédi kamarával való egyeztetések után az ügyvédi törvény teljes felülvizsgálatára kerül sor tavasszal - erről tájékoztatta a kormányt az igazságügyi miniszter. Ott ezt a kérdést újra napirendre lehet venni. Az adatvédelmi és alkotmányossági aggályok mind meg tudjuk. A tárca várja az egyeztetésre az ügyvéd kollégákat" - válaszolt Lázár János.

A törvénytervezet jövő tavasszal készülhet el, az ügyvédi irodák tehát leghamarabb 2017 őszén válhatnak ugyanolyan átláthatóvá, mint a gazdasági élet többi szereplője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Még egy évig biztosan védettek az ügyvédi irodák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást