Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
| Onestyák László | segédmunkás (1938-1958) | Berzenczey utcai csoport | 1958.11.22. |
Portré
„Akinek fegyvere volt, és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt” – írta visszaemlékezésében a Corvin közi felkelőcsoport egykori vezetője, Pongrátz Gergely. Az emlékek felidézésekor kevés szó esik arról, milyen sok roma harcolt az ellenálló csoportokban az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, s talán még kevesebbet tudunk arról, hogy közülük kiket börtönzött be vagy végzett ki a kádári megtorló rendszer. Onestyák László is közéjük tartozott - akit harcostársai csak „Cigánynak” hívtak, s becenevét maga is szívesen vállalta, - a ferencvárosi „Göndör-csoportban” vállalt vezető szerepet.
Onestyák László Pázmándon született 1938-ban egy nagycsalád legkisebb gyermekeként. Szerszámköszörűsnek tanult, majd segédmunkásként dolgozott. Alig 18 éves volt a forradalom kitörésekor, szinte azonnal csatlakozott a Wágner István, „Göndör” vezette fegyveres csoporthoz, s az Üllői út–József körút környéki fegyveres harcokban vett részt. Az egyre nagyobb létszámú csoport csatlakozott a nemzetőrséghez, majd áttette székhelyét a Ferenc téri női rendőrszállásra. Itt Onestyák szakaszparancsnok lett, a fegyverszünet ideje alatt részt vett a rend fenntartásában, ami a segélyszállítmányok szétosztását, a gyanús személyek igazoltatását és előállítását jelentette, az előállítottak azonban valamennyien sértetlenül szabadultak. Október 30-án ott volt a Belügyminisztérium Pannónia utcai garázsánál, ahol az ÁVH-s őröket lefegyverezték, a kocsikat pedig elszállították a Tűzoltó utcai csoporthoz. A november 4-i szovjet támadás után a Mester utca–Berzencey utca sarkán harcoltak, majd a csoport szétszéledt, többen — köztük Wágner István is — emigráltak. Onestyák László 1957 legelején elhelyezkedett a Fémdoboz- és Tubusműveknél, és megnősült.
1957 áprilisában tartóztatták le, egykori rabtársa visszaemlékezése szerint „az volt a bűne, hogy kilógott a dióverője a köpenye alól. Merthogy a puska hosszú volt, ő meg kicsi. Lefényképezték, halált kapott.” Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa — amelynek elnöke Vágó Tibor volt — halálra ítélte. A 15 vádlottat felvonultató perben rajta kívül a Göndör-csoport másik tagját, Zódor Jánost sújtották halálbüntetéssel. Miután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a kegyelmi kérvényét elutasította, az ítéletet 1958. november 22-én végrehajtották.